Cadmus fordítás Cadmus

Pakisztán kizárja a Kasmír miatti India elleni katonai fellépést

2019. 08. 09.

Pakisztán csütörtökön kizárta, hogy erőt alkalmazna Indiával szemben, amely hétfőn megszüntette a Pakisztán által is magának követelt Kasmír különleges alkotmányos státusát.

„Pakisztán nem gondol katonai megoldásra” – jelentette ki Sah Memmúd Keresi pakisztáni külügyminiszter iszlámábádi sajtótájékoztatóján. „Inkább politikai, diplomáciai és jogi megoldásokat vizsgálunk meg” – tette hozzá.

Keresi megerősítette Imran Hán kormányfő kijelentését, amely szerint országa az ENSZ Biztonsági Tanácsához kíván fordulni. A külügyminiszter bírálta az Újdelhi által meghozott, szerinte „erkölcsileg helytelen” döntést.

Az indiai kormány hétfőn jelentette be, hogy visszavonja Dzsammu és Kasmír állam alkotmányos autonómiáját, Újdelhi közvetlenebb ellenőrzése alá helyezve a szakadár területet. A hindu nacionalisták a parlamentben az észak-indiai állam két részre történő megosztását is megszavazták, így az két külön adminisztratív egységből, Dzsammu és Kasmírból valamint Ladakból áll a jövőben.

Pakisztán, amely eddig három háborút vívott India ellen, ebből kettőt Kasmír miatt, hétfőn „törvénytelennek” nevezte a politikai színteret és a szociális hálót felizzító döntést. Iszlámábád szerdán kiutasította India iszlámábádi nagykövetét, és leállította a kétoldalú kereskedelmet. Ez utóbbi döntés jelképest, mivel a két ország között csak kismértékű az áruforgalom.

Narendra Modi a tervek szerint csütörtök este mond beszédet. Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön telefonon tárgyalt az indiai és a pakisztáni külügyminiszterrel.

„Az Európai Unió támogatja az India és Pakisztán közötti kétoldalú politikai megoldást, amely az egyetlen módja a térség stabilitását ás biztonságát megkérdőjelező régi vita megoldásának” – közölte Mogherini hivatala. Több mint 500 embert vettek őrizetben az elmúlt napokban az Indiához tartozó Kasmírban. Az 560 előállított között egyetemi tanárok, üzletemberek, aktivisták és polikusok is vannak – közölte az PTI indiai hírügynökség és a The Indian Express című napilap.

Az őrizetbe vételek azóta folytatódnak, hogy a kormány hétfőn visszavonta az állam különleges alkotmányos státusát. Ez utóbbi lehetővé tette, hogy Dzsammu és Kasmírnak – az egyetlen, muszlim többségű indiai szövetségi tagállamnak – saját alkotmánya és nemzeti zászlaja lehessen, törvényeket hozhasson, illetve nagyobb fokú önállóságot élvezhessen, kivéve a külügyek intézését, a védelmi politikát és a tájékoztatást.

Emellett minden szövetségi törvényt – kivéve az említett területeket érintő jogszabályokat – meg kellett szavaztatni a helyi parlamenttel is.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑