Cadmus fordítás Cadmus

Parlamenti választások Örményországban – Megnyitottak a szavazóhelyiségek

2021. 06. 19.

Megnyitottak a szavazóhelyiségek vasárnap reggel Örményországban, ahol előrehozott parlamenti választásokat tartanak.

A voksolást azért kellett kiírni, mert súlyos belpolitikai válsághoz vezetett az egykori szovjetköztársaságban, hogy a szomszédos Azerbajdzsán tavaly ősszel nagy területeket foglalt el a vitatott hovatartozású, addig nagyrészt örmény ellenőrzés alatt álló, többségében örmények lakta Hegyi-Karabahban.

A hat héten át tartó harcokban 6500-an haltak meg, és Örményországban tömegtüntetéseken követelték a kormány lemondását, azt skandálva, hogy a kormány “elárulta az örmény nemzeti ügyet”. Nikol Pasinján miniszterelnök végül, a feszültséget enyhítendő, lemondott, és új választásokat írtak ki.

Megfigyelők szerint nagyjából azonos két nagy tömb támogatottsága: a Pasinján vezette Polgári Szerződés párté és kihívójáé, a Robert Kocsarján volt elnök vezette szövetségé.

Közvélemény-kutatások szerint nem lehet egyértelműen megmondani, hogy az ügyvezető kormányfő vagy a 66 éves volt elnök vezette politikai formáció fogja megszerezni a 101 parlamenti képviselői hely 54 százalékát, amely ahhoz szükséges, hogy önállóan kormányt tudjanak alakítani.

Az előrehozott választásokon nagyjából 2,6 millió szavazó adhatja le voksát több mint 2 ezer szavazóhelyiségben.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑