Cadmus fordítás Cadmus

Pokolgépes merényletben sokan meghaltak a szomáliai fővárosban

2019. 12. 28.

Pokolgépes merényletben legkevesebb 90-en meghaltak és több tucatnyian megsebesültek szombaton a szomáliai főváros egyik forgalmas ellenőrző pontjánál – közölte egy Szomáliában jelen lévő nemzetközi szervezet, amely kérte neve elhallgatását.

A halálos áldozatok között a Benadir Egyetem sok diákja és két török állampolgár is van – közölte a szomáli külügyminiszter. Az egyetemisták egy autóbuszban tartózkodtak, amely a robbanás középpontjába került. Egy helyi parlamenti képviselő úgy tudja, hogy 17 rendőr is meghalt.

Három szemtanú arról számolt be a Reuters hírügynökségnek, hogy a török áldozatok egy török mérnökcsoport tagjai voltak, amely egy útépítő terven dolgozott az országban. A török nagykövetség megerősítette két török állampolgár halálát. A dpa a rendőrségre hivatkozva három, a TASZSZ négy török állampolgár haláláról tud.

Törökország – Katarral együtt – jelentős segítséget nyújt az országnak 2011 óta. Ankara 2017-ben katonai bázist nyitott Szomáliában, és ezen helyi katonákat képeznek ki.

A rendőrség közlése szerint teherautóba rejtett pokolgépet robbantottak fel a merénylők. Eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett elkövetőként, de a Szomália jó részét az ellenőrzése alatt tartó al-Shabaab iszlamista milícia rendszeresen követ el hasonló támadásokat. A szervezet deklaráltan az al-Kaida terrorhálózathoz tartozik. Ilyen sok halálos áldozatot követelő merénylet azonban ritkán fordult elő Szomáliában, noha a háborús konfliktus 1991 óta tart az „Afrika szarván” elterülő országban.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑