Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Putyin összehozta: Nem véletlen, hogy mégis sikerült az OPEC-megegyezés

2016. 12. 02.

Ismét egy ügyes húzás az orosz elnöktől: úgy növeli közel-keleti befolyását, hogy közben saját gazdaságát is megtámogatja, amennyiben stabilizálódik ezzel az olajár. Mellesleg ismét begyűjt nem kevés elismerést. Addig közvetített a síita és szunnita ellenséges OPEC országok között, míg kötélnek álltak, s persze végül az orosz kitermelés-csökkentés lett a mérleg nyelve.

Hónapokon át reménytelennek tűnt, hogy a civakodó OPEC-tagok dűlőre jutnak egymással. Oroszország még az ülés előtti nap közölte, hogy részt sem vesz az értekezleten, majd ha megállapodásra jutnak, tárgyal velük. Ezzel szemben nagyon is részt vett a háttérből, sőt ő hozta össze meglepetésszerűen az ügyletet.

Hallgatnak rá

A Reuters különböző forrásokra hivatkozva arról számol be, hogy a kritikus pillanatokban Putyin a szaúdi trónörökössel, Mohamed bin Salman herceggel, a legfőbb iráni vallási vezetővel, Ali Hamenei ajatollahhal és az iráni elnökkel, Rohanival ért el áttörést. Ezzel az orosz elnök az egymással szót érteni nem igazán tudó Szaúd-Arábia és Irán közé állt közvetíteni, és a szíriai beavatkozás miatt megnőtt súlya miatt mindkét ország vezetői komolyan veszik őt.

Az ügy úgy kezdődött, hogy Putyin még szeptemberben, a G20 kínai gyűlésén tárgyalt a szaúdi herceggel, és ott megbeszélték, hogy megpróbálják mérsékelni az olajpiaci túlkínálatot, ami két év alatt alaposan lenyomta az olajárat, megkurtítva a két ország és egyben a világ két legnagyobb kitermelőjének költségvetési bevételeit.

Az egyezség lényege

A mostani OPEC ülésig azonban nem sikerült eredményre jutni, mert a szaúdiak Irántól váratok volna nagyobb önmérsékletet, Irán viszont arra hivatkozott, hogy most heveri ki a több éves szankciókat, fellélegzik, végre el tudja adni az olaját, ne akarják őt újra megfojtani. A szíriai és jemeni polgárháborúk az elmúlt években eleve a mélypontra taszították a szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán viszonyát.

A találkozó előtti napokban patthelyzet alakult, ki, de ekkor megjelent Putyin, és a következőt ajánlotta: a szaúdiak nagyot csökkentenek, Irántól nem követelik ezt meg, viszont Irán nem beszél győzelemről. Mindezt persze azzal tette vonzóvá a feleknek, főleg a szaúdiaknak Putyin, hogy maga is belement egy jelentékeny csökkentésbe Oroszország részéről.

Iraki próbálkozás

A megegyezés így már a találkozó előtti éjszaka létrejött, nem véletlen, hogy már szerda reggeltől hevesen emelkedett az olajár a nap folyamán, és már nagy pluszban várta a délutáni végeredményt. Közben azonban a találkozó alatt légy repült a levesbe: Irak közölte, hogy ő nem csökkent, neki elég baja van az Iszlám Állam ellen vívott háborúval. A többiek erre idegesek lettek, így az iraki olajminiszter ijedten felhívta Haider al-Abadi miniszterelnököt, aki azt válaszolta neki: nosza, legyen.

Orientalista.hu – Privátbanker.hu

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑