Cadmus fordítás Cadmus

Radikális muszlimok az urak a brit börtönökben

2020. 03. 18.

Teljhatalomra törnek a muszlimok egyes brit börtönökben, szélsőséges nézeteiket pedig igyekeznek mindenkire ráerőltetni, vallástól függetlenül. A rabok között megjelentek már az úgynevezett börtön emírek is, akik egyfajta vezetőként tanítanak és ítélkeznek is a muszlim rabok felett. Az elemzők már régóta figyelmeztetnek a jelenségre, ráadásul az évek során nagyot nőtt a muszlim rabok száma is a börtönökben, nagyrészük pedig fiatal férfi.

Nem is olyan régen még a dán börtönökről derült ki, hogy milyen erős radikalizáció zajlik ott a rabok között. A muszlimok sokszor erőszakkal próbálják elérni más vallású cellatársaiknál, hogy csatlakozzanak hozzájuk, rájuk erőltetik az imádkozást és elveszik az ételüket.

Most arra is fény derült, hogy a helyzet nem jobb a brit börtönökben sem, sőt, csupán az eszközök térnek el. A Foreign Policy oldalán januárban jelent meg egy elemzés a börtönökben zajló radikalizálódásról a muszlimok körében, az írás apropója pedig éppen egy támadás volt.

Brusthom Ziamani január elején egy cinkostársával együtt szúró eszközökkel támadt rá a börtönőrökre, közben pedig azt kiabálta: „Allahu akbar”. A támadásnak halálos áldozatai nem lettek, több őr azonban kórházba került a sérülései miatt. Az esetet terror támadásnak minősítették, ezzel pedig Ziamani tette lett az első terrortámadás Nagy-Britannia börtöneiben. A 24 éves férfi azonban nem egyik napról a másikra lett szélsőséges muszlim, hosszú évek vannak a háta mögött.

Ziamani 2015-ben került börtönbe, miután le akart fejezni egy brit katonát. Először a Milton Keynesben található HMP Woodhill börtönben volt, London közelében, ahol fontos szerepet töltött be az intézmény életében, számol be róla a Foreign Policy. Ziamani ugyanis egyfajta főnök lett a börtönben, saját magát a sharia rendőrség fejének tartotta – ennek értelmében folyamatosan járta a blokkokat, hogy ellenőrizze, esznek-e a nem muszlim rabok napközben a ramadán idején. Ha valakinél szabálysértést észlelt, akkor saját „bírósága” elé citálta, majd büntetésként számos alkalommal például verést szabott ki, amit követői végre is hajtottak.

Folytatás…

Magyar Nemzet

 

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑