Cadmus fordítás Cadmus

Ramallah: a varsói konferencia egy amerikai összeesküvés

2019. 02. 13.

Varsóban ma kezdődik az amerikai – lengyel “A béke és biztonság előmozdítása a Közel–Keleten” témájú kétnapos konferencia. A találkozó témái között szerepel az iráni agresszió megakadályozása is, de amerikai részről egyértelműen az izraeli – palesztin béketerv támogatására szeretné rávenni a résztvevőket.

A magaszintű diplomáciai rendezvényre Jordánia, Bahrein, Szaúd-Arábia, Jemen, Egyesült Arab Emirségek, Kuwait, Marokkó külügyminiszterei hivatalosak. Egyedül Izraelt képviseli az ország kormányfője, Benjamin Netanjahu, igaz ő egy személyben megtestesíti a külügyminisztert és a honvédelmi miniszert is. A vendéglátó lengyel külügy vezetőin kívül amerikai részről Mike Pence alelnök, Mike Pompeo külügyminiszter valamint Jared Kushner és Jason Greenblatt, mint Donald Trump közel- keleti békeügyi megbízottjai állnak össze a megnyitón egy közös fotó erejéig a sajtó kedvéért.

Az amerikai szándék egyértelműen a béketerv, Netanjahu azonban kedden hangsúlyozta, hogy legalábbis számára “az első napirendi kérdés Irán, vagyis hogyan lehetne megfékezni a régióbeli agresszióját, és mindenekelőtt azt, hogy Irán nukleáris fegyverekhez jusson”.

Az európai vezetők közül, Jeremy Hunt brit külügyminiszter ugyan megjelenik, de csak azért, hogy a Brexit tárgyalásokra hivatkozva kimentse magát. Federica Mogherini, az EU külügyi megbízottja távolmaradásával bojkottálja az “Irán-ellenes” konferenciát.

Az EU hozzáállásával kapcsolatban tegnap este a varsói gép felszállása előtt az újságíróknak Netanjahu megjegyezte, hogy ”Irán terroristákat küld Európába, ugyanakkor a nyugat-európai kormányok segítséget nyújtanak Iránnak, ami elgondolkodtató, de láttunk már ilyen butaságot”, utalva 1938-ra, amikor az európai hatalmak békéltető politikát folytattak a náci Németországgal.

Az izraeli kormányfő nem emelte ki a palesztin béketervet, valószínűleg nagy esélyt és jelentőséget izraeli részről nem tulajdonít neki, azonban hangsúlyozta, hogy a jelenlevő arab országok külügyminisztereivel szeretne leülni tárgyalni és szorosabb kapcsolatokat kezdeményezni.

Nem gyakran adódik ilyen páratlan alkalom.

A varsói esemény valóban egyedi olyan szempontból, hogy hosszú ideje nem jelent meg izraeli kormányfő arab diplomáciai vezetőkkel együtt hivatalos nemzetközi és ráadásul közel-keleti témájú rendezvényen. A varsói konferenciát már most az 1991-es madridi békekonferenciához hasonlítják, ami a későbbi oslói béketárgyalásokat megalapozó előtárgyalások színtere volt.

Benjamin Netanjahuval ellentétben a házigazda lengyelek, úgy tűnik nem szívesen hangsúlyozzak az iráni vonalat. „A mi nézőpontunk szerint nem Irán-ellenes konferenciának adunk otthon, a rendezvény az egész régióval és a vele szemben álló kihívásokkal foglakozik, legyen szó polgárháborúkról, terrorizmusról, energiáról vagy kiberbiztonságról” nyilatkozta Marek Magierowski, Lengyelország izraeli nagykövete a napokban. Az iráni vezetés azonban maradéktalanul, mind a szervezők, mind a résztvevők szemére vetette az ellenséges szándékot, sőt egy Twitter bejegyzés erejéig, félhivatalosan meg is fenyegette a lengyeleket.

Nem meglepő az sem, hogy Mahmúd Abbász nem utazik Varsóba. A hivatalos verzió szerint nem hívták meg, fehér házi források szerint viszont igen. Akárhogyan is történt, egy biztos, minden olyan közel – kelettel foglalkozó esemény, ahol amerikai diplomáciai részvétel is várható, palesztin ellenállással szembesül. Szaeb Erekat, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet főtitkára “az apartheid nem béke” címmel megjelent írásában egyértelművé tette a palesztin álláspontot.

„Az Izraellel való kapcsolatok teljeskörű normalizálása a végleges státusz megkötését követően történhet meg, ha Izrael megszünteti az 1967 óta elfoglalt összes arab terület ellenőrzését, beleértve a Golánt és a palesztin Kelet-Jeruzsálemet.”

Erekat írását megelőzően a Palesztin Hatóság is kiadott egy hivatalos közleményt és a konferenciát lényegében amerikai összeesküvésként könyvelte el.

Párhuzamosan, véletlenül pontosan kedden Moszkvában Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter fogadta a Fatah, Hamász és a különböző palesztin rivális csoportokat. Lavrov felrótta az amerikai vezetésnek, hogy nem gyakorol nyomást Izraelre a 67-es határok visszaállításáért, egy független Palesztin államért kelet-jeruzsálemi fővárossal, és egyértelműve tette, hogy az orosz külügy bármilyen megállapodást hajlandó elfogadni a palesztinok érdekében, ami a PFSZ platformján jön létre.

A varsói konferencia ötletét év elején Pompeo vetette fel Brazíliában, ahol Benjamin Netanjahuval is találkozott a brazil elnök beiktatásán, azzal az egyértelmű célzattal, hogy az izraeli-palesztin béketervvel kapcsolatosan előrelépések történjenek. Így aztán annak ellenére, Benjamin Netanjahu az iráni agresszióra szeretett volna csak koncentrálni, elkerülhetetlen lesz az amerikai külügyi delegáció tagjaival a találkozó, főleg Jared Kushnerrel és Jason Greenblattal.

Az izraeli kormányfő hivatalos programjában a konferencián kívül szerepel a varsói zsidó múzeum meglátogatása valamint koszorút helyez el az 1943-as varsói gettólázadás emlékművénél.

Benjamin Netanjahu a lengyel kormányfővel végül hétfőn fog személyesen találkozni, igaz hogy nem Varsóban, hanem Jeruzsálemben a többi V4 vezetővel együtt.

Újkelet

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑