Cadmus fordítás Cadmus

Rijád kilőtte a jemeni húszik egyik ballisztikus rakétáját

2018. 02. 06.

A szaúd-arábiai védelmi erők megsemmisítették hétfőn a jemeni húszi felkelők egyik ballisztikus rakétáját, amelyet a királyság délnyugati részén található Hamísz-Musait felé lőttek ki – mondta el Turki al-Máliki, a jemeni kormányerőket légierővel támogató arab koalíció egyik szóvivője.

Máliki azzal vádolta az Irán támogatását élvező síita lázadókat, hogy “szándékosan sűrűn lakott, civil területeket” vettek célba.

A rakétát helyi idő szerint reggel fél nyolc körül fogták el – tette hozzá a szóvivő.

Máliki ellenségesnek minősítette a húszik támadását, amely szerinte újból megmutatta, hogy az iráni rezsim támogatja a felkelőket.

A húszik irányítása alatt álló al-Maszíra televízió ezzel szemben arról számolt be, hogy “az Aszír régióbeli Hamísz-Musaitban található Feiszal király katonai bázis ellen kilőtt” rövid hatótávolságú ballisztikus rakéta “elérte célpontját”. A hír hitelességét egyelőre nem erősítették meg hivatalosan.

Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok többször vádolta meg azzal Iránt, hogy fegyvereket, rakétákat szállít a jemeni fővárost, Szanaát ellenőrzésük alatt tartó húsziknak. Teherán tagadja ezt.

A húszik több rakétát lőttek ki az elmúlt hónapokban Szaúd-Arábiára, ezeket azonban a szaúdi félnek sikerült megsemmisítenie.

A Rijád vezette arab koalíció 2015 márciusa óta harcol a megbuktatott Mansour Al-Hadi ex-elnök oldalán az Irán támogatását élvező húszik ellen. Az ENSZ szerint a jemeni konfliktus eddig csaknem tízezer halálos áldozatot követelt, és a világ legsúlyosabb humanitárius válságához vezetett. Szaúd-Arábia a nemzetközi felszólítások ellenére tovább bombázza jemen civil lakosságát.

Orientalista.hu – MTI nyomán

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑