Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Robbanások rázták meg Kabult

2018. 07. 24.

Egymást követően három robbanás rázta meg az afgán fővárost, Kabult kedden, az első kettőt rakéták okozták, amelyek lakott területen csapódtak be a település nyugati részén, és legalább négy embert sebesítettek meg – közölték helyi tisztségviselők.

A Hszinhua kínai hírügynökség úgy tudja, hogy öt rakéta csapódott be a fővárosban és környékén, amelyet állítólag a tálib lázadók lőttek ki. Az egyik egy lakóépületet talált el a Kabul nyugati részén található Afsar-i-Szelo körzetben, a többi egy közeli hegyoldalba csapódott – mondta el Ahmad Fahim szemtanú.

A támadásban hárman megsebesültek, őket kórházba szállították. Az érintett térségben található a Vörös Félhold segélyszervezet irodája, a Kabuli Rendőrakadémia épülete, illetve több katonai és kormányzati épület.

A Reuters hírügynökség három robbanásról és négy sebesültről számolt be, a dpa német hírügynökség szemtanúi szerint pedig nyolc rakéta csapódott be a térségben.

Egyelőre senki sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként.

Az afgán főváros több véres merénylet helyszíne volt az elmúlt években. Legutóbb vasárnap a kabuli repülőtéren követett el öngyilkos merényletet az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik tagja, amelyben 23-an vesztették életüket és 107-en sebesültek meg. A robbanást Abdul Rasid Dosztum alelnök, egykori hadúr érkezésére időzítették. Dosztum több mint egyéves önkéntes külföldi száműzetéséből tért haza.

Eközben a délkelet-afganisztáni Paktika tartomány két körzete került a tálibok kezére az elmúlt 48 órában. Az afgán erők súlyos veszteségeket szenvedtek az összecsapásokban – mondták el tisztségviselők kedden.

A Gijanért és Omnáért folytatott küzdelemben az afgán biztonsági erők legalább 22 tagja vesztette életét, és hét sebesült meg. Paktika több területe évek óta a tálibok felügyelete alatt áll.

Az afgán haderő 12 felkelővel, köztük egy tálib kormányzóval és körzeti vezetővel végzett az északkeleti Kapisza tartományban. Egy katonai szóvivő elmondta, hogy a vasárnap éjszakai műveletekben Mullah Naszim Musfak kapiszai árnyékkormányzó és Kari Eszanullah, a lázadók Tagab körzetbeli vezetője is életét vesztette. A tálib elöljárókra tanácskozás közben csaptak le.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑