Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Srí Lankán kötelező elégetni a járványban meghaltak holttestét, muszlim szervezetek tiltakoznak

2021. 01. 11.

Srí Lanka kormánya pénteken megerősítette a járványban elhunytak holttesteinek elégetésére vonatkozó utasítását, nemzetközi és helyi iszlám szervezetek tiltakozása ellenére.

A szigetországban tavaly áprilisban tiltották be a vírus áldozatainak az eltemetését arra hivatkozva, hogy a holttestekből a talajvízbe került anyagok terjeszthetik a vírust.

Noha az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az indokot megalapozatlannak nevezte, Pavitra Vanniaracsi egészségügyi miniszter leszögezte, hogy a tilalmon nem változtat semmiféle társadalmi, vallási vagy politikai érv.

Az iszlám a híveknek a holttest Mekka felé történő eltemetését írja elő. Az ország többségét alkotó, kormánypárti buddhisták – akárcsak a hinduk – többnyire elégetik halottaikat.

Az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) aggodalmát fejezte ki a tilalom miatt, a Srí Lanka-i iszlám tanács (SLMC) pedig azzal vádolta a kormányt, hogy meggondolatlan cselekedeteket akar kiprovokálni a közösség fiatalabb tagjaiból.

A tanács figyelmeztetését megismételte az ország muszlim vallású igazságügy-minisztere, Ali Szabri is. A tanács rámutatott arra, hogy Srí Lanka Covid-19-ben elhunyt áldozatainak nagy része muszlim, az SLMC szóvivője, Hilmy Ahmed az aránytalanul magas számot azzal magyarázta, hogy sokan nem mernek orvoshoz fordulni a panaszaikkal, félve, hogy ha meghalnak, elégetik a holttestüket.

A muszlim többségű Maldív-szigetek a múlt hónapban azt közölte, hogy Srí Lanka kormánya kapcsolatba lépett vele, arra kérve a kormányt, tegye lehetővé a járvány muszlim halálos áldozatainak átszállítását a szigetre, hogy ott temessék el őket. Srí Lanka ezt tagadta.

Srí Lankán nemrég megugrott az igazolt koronavírus-fertőzöttek szám: míg októberig 3300 fertőzést és 13 halálesetet regisztráltak, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem pénteki összesítése szerint e számok elérték a 46 800-at és a 222-t.

Az országban a több mint 260 halálos és csaknem 500 sebesült áldozatot követelő, 2019-ben végrehajtott húsvétvasárnapi merényletsorozatot követően a buddhisták és a muszlimok korábban is feszült viszonya tovább romlott.

A terrortámadásokat két helyi muszlim szélsőséges csoport – a Nemzeti Tauhíd Dzsamaát és a Dzsamatei Millatu Ibrahim – számlájára írják, de az elkövetésért az Iszlám Állam terrorszervezet is jelentkezett.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑