Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Svédországban letartóztattak két iszlamista nőt háborús bűnök miatt

2021. 09. 07.

A svéd hatóságok letartóztattak két nőt Stockholmban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy háborús bűnöket követtek el Szíriában – jelentette be a svéd ügyészség kedden.

Ez volt az első ilyen letartóztatás a skandináv országban.

Az ügyészség közleménye szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által egykor uralt területről hétfőn három nő érkezett a stockholmi repülőtérre. Kettőt letartóztattak, míg a harmadikat, akit nem tekintenek vádlottnak, a kihallgatást követően elengedték.

A két, ügyben eljáró ügyész, Hanna Lemoine és Karolina Wieslander, a TT svéd hírügynökségnek elmondta, hogy a két letartóztatottra további kihallgatás vár, mielőtt az ügyészség eldönti, hogy hivatalosan is vádat emeljenek-e ellenük.

Az SVT svéd televízió szerint az egyik nő ellen népirtás és emberiesség elleni bűnök miatt is vádat emelhetnek.
A TT szerint az északkelet-szíriai kurd regionális kormányzat, amelynek területén 2017-es összeomlása előtt az Iszlám Állam “kalifátusának” főhadiszállása működött, júniusban úgy döntött, hogy kitoloncolja a nőket, akik a terrorszervezet tagjai voltak és svéd állampolgárok.

“Nem tudjuk igazságszolgáltatás elé állítani őket, nincsenek meg hozzá az erőforrásaink” – nyilatkozta a TT-nek Sijar Ali, a kurdok skandináviai képviselője.

Anne Linde svéd külügyminiszter arról tájékoztatta a TT-t hétfőn, hogy Svédország, más országoktól eltérően, nem szállította haza azokat az állampolgárait, akik Szíriában csatlakoztak az Iszlám Államhoz.

“Az más helyzet, amikor a kurd kormányzat úgy dönt, hogy kitoloncolja ezeket a nőket. Ebben az esetben felelősek vagyunk, mint bármely másik ország, hogy visszafogadjuk állampolgárainkat” – magyarázta a miniszter.

Márciusban egy nőt három év börtönbüntetésre ítéltek Svédországban, mert a kétéves fiát Szíriába vitte 2014-ben, egy olyan helyre, amely az Iszlám Állam uralma alatt állt. A nő állítólag akkor azt mondta a gyermek apjának, hogy ő és a fia törökországi nyaralásra utaznak. Amikor azonban Törökországba érkeztek, mindketten továbbutaztak Szíriába, az Iszlám Állam területére.

A nőt az után tartóztatták le, hogy sikerült visszaszöknie Törökországba fiával és két másik gyermekével, akiket időközben szült, miután együtt élt a terrorszervezet egyik tunéziai harcosával. Törökország kiadta a nőt Svédországnak.

A szomszédos Norvégiában az Iszlám Állam tevékenységében való részvételért három és fél év börtönbüntetésre ítéltek egy 30 éves norvég nőt, akit Oslo egy szíriai menekülttáborból fogadott vissza, azért, mert a fia beteg lett.

MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑