Cadmus fordítás Cadmus

Szakértők szerint a hazatérő dzsihadisták a keresztény országokat fenyegethetik

2019. 08. 29.

Hamarosan tömegesen térhetnek vissza a Balkánra az Iszlám Állam harcosai szerbiai sajtóhírek szerint. A dzsihadisták állítólag azt tervezik, hogy csoportokat alakítanak Bosznia-Hercegovinában és Albániában, így közösen léphetnek fel a környező keresztény országok ellen.

Az M1 Híradójának nyilatkozó szerb biztonságpolitikai szakértő szerint a hazatérő dzsihadisták veszélyesek, hiszen harcedzettek, ráadásul a radikális iszlámot követik.

Nyolc-tízezer illegális bevándorló várakozik jelenleg a boszniai Bihács környékén, hogy Nyugat-Európába jusson. Rendszeresek az összetűzések az afgánok és a pakisztániak között. A helyiek szerint mostanra élhetetlenné vált a városuk.

A helyiek civil járőrszolgálatot szerveznek, mert szerintük a hatóságok már nem tudják szavatolni a közbiztonságot.

Rossz irány az, ha a lakosság veszi át a hatóságoktól a rendfenntartást – erről beszélt Horváth József az M1-en. A biztonságpolitikai szakértő szerint ez a mostaninál is súlyosabb konfliktusokhoz vezethet.

„A lakosság részéről, hogy ha újra előveszik azokat az elásott fegyvereket, ami a polgárháborúban, húsz éve jórészt eltűntek, onnantól kezdve ennek beláthatatlan következményei lesznek” – mondta a biztonságpolitikai szakértő.

A feszültség a Balkánon tovább nőhet az Iszlám Állam térségbe visszatérő harcosai miatt is. Szarajevóban megkezdődött annak a 24 éves dzsihadistának a pere, akit idén áprilisban adtak ki Bosznia-Hercegovinának, korábban pedig Szíriában harcolt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet oldalán. Az ügyészség szerint a férfi más Boszniából érkezett harcosokkal együtt több terrorcselekményben is részt vett.

Ibro Ćufurović apja korábban az M1 Híradójának azt mondta, hogy a fiának nincs keresnivalója otthon.

„Én ellenzem a háborút és a gyilkosságokat. Ha rám hallgatott volna, sosem ment volna el Szíriába. Dolgoznia kellett volna és nem ártatlanokat ölni, ez borzasztó” – mondta Šefik Ćufurović, aki nem akarja látni többé a fiát. Hozzátette azt is: ha a fia tárgyalásán őt is megkérdezik, akkor halálbüntetést kér a fiára.

Szerb sajtóhírek szerint a hazatérő dzsihadisták azt tervezik, hogy csoportokat alakítanak ki Bosznia-Hercegovina és Albánia területén, így közösen léphetnek fel a környező keresztény országok ellen, és Szerbia is komoly célpont. Az M1 Híradónak nyilatkozó szerb biztonságpolitikai szakértő szerint az Iszlám Állam visszatérő harcosai a balkáni országokra nézve nem csak a terrortámadások miatt jelentenek fenyegetést.

„Fenyegetést jelent az is, hogy ezek az emberek terjesztik az ideológiájukat. Ők ugyanis amellett, hogy harci tapasztalatokkal rendelkeznek, még a radikális iszlám hívei is. Ezek az ideológiák a legnagyobb veszélyt jelentik, mert ahol megjelennek, ott ők úgynevezett iszlám iskolákat alapítanak, ahonnan terjesztik az erőszakos és zavaros iszlám tanaikat. Ez hatalmas kihívást jelent azoknak az országoknak ahova visszatérnek, de az ott lévő iszlám vallási közösségeknek is” – tette hozzá Zoran Dragišić.

Szakértők szerint az Iszlám Állam balkáni harcosainak hazatérése felszíthatja azokat az etnikai feszültségeket is, amelyek 1991-ben a Délszláv háború kitöréséhez vezettek – közölte az M1 Híradó.

M1, Hirado.hu

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑