2018. 03. 22.

Szaúd-Arábia és Irán egymásnak feszülése emeli az olajárat

Emelkedik az olaj ára, elsősorban a közel-keleti feszültségről érkező hírek hatására.

Legutóbb a szaúdi diplomácia vezetője egyszerűen hibás, rossz megállapodásnak nevezte az Irán és a Nyugat között 2015-ben létrejött nukleáris megállapodást. Adel al-Jubeir hétfő este Washingtonban azt mondta, Szaúd-Arábia keresi azokat a lehetőségeket, amelyek révén vissza tudják szorítani Irán “aljas” aktivitásait a régióban.

A befektetők élénk figyelemmel várják Mohammed bin Salman szaúdi koronaherceg eheti egyesült államokbeli látogatását. A herceg a múlt hét pénteken is bekerült a vezető olajpiaci hírek közé, miután közölte, országa nukleáris fegyvereket fejleszt, amennyiben Irán is így tesz.

A Szaúd-Arábia és Irán közötti konfliktus és a dollárhatás mellett szintén felfelé mutató hatást gyakorolnak az árakra a venezuelai kitermelés további csökkenésével kapcsolatos aggályok is. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) az előző héten közölte, hogy a 2005 óta kitermelését napi 1,5 millió hordó körüli szintre lefelező Venezuela olajipara továbbra is roppant sérülékeny, márpedig a kitermelés további csökkenése akár a globális olajpiacon is deficithez vezethet.

Az árak jelentősebb emelkedésére azonban továbbra is fékként hat az egyesült államokbeli olajkitermelés folyamatos emelkedése. A tengerentúli kitermelés már meghaladta a napi 10 millió hordót, ami több, mint Szaúd-Arábia termelése, és már csak Oroszország előzi meg 11 millió hordós adatával. A várakozások szerint 2018-ban az első helyet is átveszi az amerikai olajipar a globális termelési toplistán.

Az USA mellett Kanada és Brazília is fokozza termelését, nagyrészt szembemenve az OPEC és más társult olajországok összehangolt kitermeléscsökkentési lépésével. Mindennek eredményeképpen a piac arra számít, hogy a 2017-es évre és az idei évkezdetre jellemző kínálati hiány 2018 ksőbbi részében túlkínálatba fordul át.

Kedden kora délután a Brent árfolyama ismét a 67 dollárt közelíti, 1 százalék körüli drágulással.

Portfolio.hu

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑