Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Szaúdi koronaherceg Bidennek: az Egyesült Államok is követett el hibákat

2022. 07. 17.

Mohamed bin Szalmán, Szaúd-Arábia koronahercege az Öböl-menti Együttműködési Tanács szombati csúcstalálkozóján Dzsiddában Joe Biden amerikai elnök megjegyzéseire reagálva elmondta, hogy nemcsak Szaúd-Arábia, hanem az Egyesült Államok is követett el hibákat – számolt be egy szaúdi tisztségviselő a találkozó után kiadott nyilatkozatban.

A szombati találkozó elején Joe Biden, mint ahogy azt már korábbi nyilatkozataiban is jelezte, szóvá tette a 2018-ban meggyilkolt újságíró, Dzsamal Hasogdzsi esetét a szaúdi trónörökösnek, ezzel fókuszba helyezve az emberi jogi kérdéseket. Amerikai hírszerzési jelentések ugyanis korábban arra a következtetésre jutottak, hogy Mohamed bin Szalmán hercegnek közvetlen szerepe volt az újságíró meggyilkolásának elrendelésében.

A trónörökös ezúttal is cáfolta az állítást, amely évekig tartó feszültséget okozott a két ország között. Hangsúlyozta, hogy Szaúd-Arábia intézkedéseket vezetett be annak érdekében, hogy megelőzzék a Hasogdzsi meggyilkolásához hasonló “hibákat”, s hozzátette: “az Egyesült Államok is követett el hibákat, beleértve az iraki háborút”.

Felhozta továbbá Sirín Abu Akla, az al-Dzsazíra hírtelevízió palesztin újságírójának esetét is, akit az izraeli-palesztin konfliktus során májusban lőttek agyon.

Mohamed bin Szalmán herceg emellett elmondta, hogy bizonyos értékek és értékrendek ráerőszakolása más országokra visszafelé sülhet el, utalva ezzel az iraki és afganisztáni amerikai katonai tevékenység és úgynevezett demokrácia-export következményeire.

Biden erre reagálva azt fejtegette, hogy “nem minden ország cselekszik mindig helyesen, még az Egyesült Államok sem”. Kitartott azonban azon álláspontja mellett, miszerint országa mindig is az emberi jogok védelme mellett áll ki és a jövőben hirdeti azokat.

Az amerikai elnök ugyanakkor leszögezte, hogy “minden országban, amelynek képviselői az asztalnál ülnek, változatlanul folytatni fogjuk a terrorizmus elleni tevékenységeinket”.

A szaúdi koronaherceg a tárgyaláson felszólította Iránt, hogy működjék együtt a térség országaival. Biden pedig azt szögezte le, hogy az Egyesült Államok elkötelezett amellett, hogy megakadályozzák Irán atomhatalommá válását.

Az Ukrajnát ért orosz támadás és a közel-keleti országok közti feszültségre reagálva Biden kijelentette: “nem fogjuk feladni (a térséget) és nem hagyunk olyan légüres teret, amelyet Oroszország, Kína vagy Irán tölt be”.

Az energiabiztonságot és az alternatív nyersanyagforrásokat illetően a szaúdi koronaherceg szerint egységes összefogásra van szükség ahhoz, hogy életben tudják tartani a világgazdaságot, különösen a koronavírus-járvány és a jelenlegi “geopolitikai helyzet” fényében.

Elmondta ugyanakkor, hogy az energiaforrásokra vonatkozó “irreális szabályok és irányelvek” csupán inflációhoz, a munkanélküliség növekedéséhez és súlyosbodó szociális és biztonsági problémákhoz vezetnének. Mint fogalmazott: “valószerű és felelős” megközelítésre van szükség a fenntartható energiaforrásokra történő fokozatos áttéréshez.

Az amerikai elnök hangot adott abbéli reményének, hogy a térség, élén Szaúd-Arábiával, a világ legnagyobb olajexportőrjével, még jobban kiveszi részét az energiapiacon, és hozzájárul a magas gázolajárak okozta válság – ezzel a négy évtizedes csúcsot elért amerikai infláció – enyhítéséhez.

Mind Rijád, mind Washington egyúttal közös közleményben fejezte ki a globális energiapiacok stabilitása iránti elkötelezettségét.

Biden mindemellett biztosította a találkozó résztvevőit afelől, hogy az Egyesült Államok továbbra a Közel-Kelet aktív és elkötelezett partnere marad. Hangsúlyozta továbbá: “annak ellenére is együtt tudnunk dolgozni, hogy nem mindenben értünk egyet.” Újságíróknak Biden kíséretének tagjai elmondták, hogy Washington azon iparkodik, hogy Izraelt, illetve az izraeli védelmi rendszert is integrálja a térségbe. Erről azonban kétoldalú tárgyalásokat folytatnak majd az érintett államokkal.

A mostani tárgyalások alkalmával egyébként Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok tizennyolc beruházási megállapodást írt alá, az energetika, a kommunikáció, az űrkutatás és az egészségügy területén.

A csúcstalálkozón az amerikai elnök megbeszéléseket folytatott Egyiptom, Jordánia, Irak, valamint az Egyesült Arab Emírségek vezetőivel. A hét emírségből álló föderáció vezetőjét meg is hívta Washingtonba.

MTI

Megosztom:

, , , , , , , , , , ,




Back to Top ↑