Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Szélsőséges iszlám tanokat terjeszthettek a brüsszeli nagymecsetben

2018. 02. 13.

Próbálja visszaszerezni az irányítást a belga kormány a brüsszeli nagymecset felett. Évtizedek óta ugyanis – hiába van a belga fővárosban a mecset – tulajdonképpen Szaúd-Arábia irányítja. Ők határozták meg például, hogy ki legyen imám, és azt is, hogy mit tanítson. Az utóbbi években azonban egyre többen bírálták ezt a rendszert, mert a gyanú szerint a szélsőséges iszlám tanokat terjesztették.

Százával érkeznek a muszlim hívek Európa egyik legnagyobb muzulmán központjába – a brüsszeli nagymecsetbe. A belgiumi muszlimok legnagyobb vallási központja csupán néhány lépésnyire található az Európai Unió legnagyobb intézményeitől, Európa szívében.

Sokak szerint a mecset úgy működik, mint egy állam az államban, függetlenül a belga hatóságoktól és az európai törvényektől. Csaknem fél évszázada ugyanis a belga kormány átadta a mecset feletti ellenőrzés jogát Szaúd-Arábiának, hogy cserébe olcsóbban jusson kőolajhoz. Azóta a közel-keleti monarchia úgynevezett Nemzetközi Muszlim Szövetsége dönti el, hogy ki prédikálhat Brüsszelben, és azt, hogy milyen nézetekre nevelik a helyi muzulmánokat.

Már több itteni imámról is kiderült: szélsőséges iszlamista nézeteket vall, és nyíltan a nyugati-keresztény értékek ellen buzdítja a brüsszeli muszlimokat. 2012-ben például a mecset igazgatójáról derült ki, hogy az iszlám ultrakonzervatív szalafista ágát képviseli, és antiszemita kirohanásaival folyamatosan uszította a híveket.

A hírhedt Molenbeek negyedből sokan járnak ide

Molenbeek negyed sokak szerint egy no-go zóna, ahová a rendőrök és a mentősök is csak erősítéssel mernek bemenni. Az elmúlt három évben több európai terrortámadást is itt szerveztek meg. A brüsszeli iszalmisták három év alatt több mint 160 ezer embert öltek meg Franciaországban és Belgiumban. A merényletek áldozatainak hozzátartozói azt mondják: még mindig kísérti őket a terror emléke.

A brüsszeli támadás egyik áldozatának lánya úgy fogalmazott: „Már eleget szenvedtem, de ha Salah Abdeslamra gondolok, még mindig a lelkembe hasít a szörnyű fájdalom”.

Ahogy arról a hirado.hu is beszámolt, a múlt héten kezdődött meg Salah Abdeslam, a merényletek feltételezett kitervelőjének pere. De még nem a terrorakciók miatt áll belga bíróság elé, hanem mert a rendőrökre lőtt, amikor el akarták fogni.

Most, hogy ismét a figyelem középpontjába kerültek a terrortámadások, a belga hatóságok elhatározták: 49 év és számtalan iszlamista terrortámadás után megvonnák Szaud-Arábiától a brüsszeli nagymecset feletti ellenőrzés jogát. A helyi muszlim közösség felháborítónak tartja a brüsszeli javaslatot, szerintük nincs semmi baj a nagymecset imámjával. A belga belügyminiszter azonban ezt másképp látja.

Jan Jambon belga belügyminiszter azt mondta: „Egy parlamenti vizsgálóbizottság megállapította, hogy a nagymecset szalafista befolyás alá került, ezért azt javasolják, hogy tiltsák be a szaúd-arábiai pénzügyi támogatások további folyósítását” – fogalmazott a belügyminiszter. Hozzátette: azt remélik, hogy a javaslatot hamarosan a parlament elé terjeszthetik.

A franciák kétharmada szerint túl sok bevándorló él náluk

A szomszédos Franciaországban ezalatt napvilágot látott egy friss kimutatás, miszerint a franciák kétharmada szerint túl sok bevándorló él az országban. A közmédia párizsi tudósítója szerint azok, akik még mindig a nyílt kapuk bevándorláspolitikáját támogatják, többnyire baloldali szavazók.

Venczel Katalin elmondta, elsősorban a baloldalon a baloldalra szavazók érzik azt, hogy be lehet még fogadni, illetve hogy Franciaország nem megfelelően fogadja be a bevándorlókat, míg a jobboldalon viszont úgy érzik, hogy már így is túl sokat kaptak – mondta a tudósító.

Macron új alapokra helyezné a francia állam iszlámmal való kapcsolatát

Szakértők szerint a francia társadalom megosztottságát csak tovább növeli az államfő, Emmanuel Macron bejelentése, miszerint új alapokra akarja helyezni a francia állam kapcsolatát az iszlámmal, többek között úgy, hogy kinevezné Franciaország első főimámját, vagyis muszlim vallási vezetőjét. Azt várja, hogy ezáltal a franciaországi muszlimok és a kormányzat együtt tudna fellépni a muzulmán fiatalok radikalizálódása ellen.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑