Cadmus fordítás Cadmus

Szentszéki ENSZ felszólalás Közel-Kelet kisebbségeinek terrorista népirtása ellen

2017. 04. 22.

Bernardito Auza érsek, apostoli nuncius, a Szentszék állandó ENSZ megfigyelője a Világszervezet Biztonsági Tanácsának április 20-i, csütörtöki ülésén felszólalt és átfogó képben ismertette a Szentszék álláspontját Közel-Kelet térségének stabilitása kapcsán.

A vatikáni állásfoglalásnak különös súlyt adott Ferenc pápa közeli apostoli útja a Közel-Kelet tágabban vett térségében, Egyiptomban, amely éppen egy hét múlva esedékes.

A gyűlölet és az erőszak egyetlen hatékony ellenszere a találkozás és a párbeszéd

A pápa utazása kapcsán Auza érsek kiemelte, Ferenc pápa célja arra irányul, hogy hangsúlyozza és tudatosítsa: a gyűlölet és az erőszak egyetlen hatékony ellenszere a találkozás és a párbeszéd. Az érsek erős figyelmeztetést intézett a Szentszék nevében a fegyverszállítók felé, hogy tevékenységüket a nemzetközi normáknak megfelelően végezzék. A vallási vezetőktől azt kérte a felszólalásában, hogy mindnyájan nyíltan jelezzék és az összes vallás nyilvánítsa, ki, hogy az Isten nevében elkövetett terrorizmus összeegyeztethetetlen bármiféle vallással, az emberi méltósággal, az ember alapvető jogaival, főként az élethez és a vallásszabadsághoz való joggal.

A Közel-Kelet kisebbségeinek terrorista népirtása ellen

Közel-Kelet vallási és etnikai kisebbségei kapcsán a Szentszék állandó ENSZ megfigyelője leszögezte, hogy ezek a kisebbségek évezredeken át békésen együtt éltek történelmük során a muzulmán többséggel, ma pedig súlyos veszélynek vannak kitéve a szélsőségesek részéről, akik célul tűzték ki kulturális és történelmi azonosságuknak és örökségüknek az elpusztítását. Azt kérte Auza érsek a nemzetközis közösségektől, hogy fokozzák erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy megszabaduljanak a népirtásnak ezeket a népességeket érintő csapásától, melyet a terroristák követnek el.

Fegyverezzék le a nem tényleges állami fegyveres erőket, amelyeket külső források pénzelnek

Bernardito Auza érsek felszólalásában a térségben egyre inkább fokozódó instabil helyzet kapcsán elismeréssel szólt Libanonról, mely menekültek millióit fogadta be, akik ezekből vagy a szomszédos országokból menekültek el. Ebben a tekintetben a Szentszék javaslata, összhangban az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott rendelkezésekkel, hogy fegyverezzék le a konfliktus azon szereplőit, melyek nem tényleges állami fegyveres erők és amiket külső források pénzelnek.

Ferenc pápa imádkozik, hogy a palesztinokat és az izraelieket elválasztó mély sebek mihamarább gyógyuljanak
A Szentszék állandó ENSZ megfigyelője Izrael és Palesztina kapcsán leszögezte az érvényes nemzetközi normákat a két államról és a nemzetközileg elismert határokról. Bátran és jóhiszeműen kell a tárgyalásokhoz hozzáállni, készen kell lenni a kölcsönös engedményekre.

Auza érsek határozottan nemet mondott azonban az egyoldalú döntésekre és az erőszakra, melyek csak növelik a gyűlöletet és a megosztottságot. Végül világosan utalt Ferenc pápa szándékaira, aki megtesz minden lehetséges erőfeszítést és imádkozik azért, hogy a palesztinokat és az izraelieket elválasztó mély sebek mihamarább gyógyuljanak.

Orientalista.hu – Radiovaticana

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑