Cadmus fordítás Cadmus

Szijjártó: kétállamos megoldásra van szükség a Közel-Keleten

2016. 05. 02.

Ahhoz, hogy kiegyensúlyozott és jól működő együttműködést alakíthasson ki Európa és a Közel-Kelet, csak egyetlen út vezet: le kell állítani az erőszakot, meg kell indulnia a közvetlen tárgyalásoknak Izrael és Palesztina között, továbbá meg kell valósítaniuk a kétállamos megoldást – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután palesztin kollégájával tárgyalt.

A miniszter a megbeszélést követő sajtótájékoztatón kiemelte: mindez nem jöhet létre, ha a nemzetközi közösség magára hagyja a feleket, ezért Magyarország támogat minden olyan kezdeményezést, amely a térség békefolyamatának újraindítását eredményezheti nemzetközi szerepvállalással. Csak a politikai megoldás elfogadható, és remélhetőleg az érintett felek is ezt tartják szem előtt – tette hozzá.

Riad Malki palesztin külügyminiszter kiemelte a magyar-palesztin kapcsolatok fejlesztésének jelentőségét és azt mondta, sok lehetőség kínálkozik a két ország együttműködésére.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑