Cadmus fordítás Cadmus

Szír katonák ellenőrzik a Golán-fennsík szíriai oldalát

2018. 07. 31.

Teljes hosszában a szíriai hadsereg ellenőrzése alá került annak a demilitarizált övezetnek a határa, amely a Golán-fennsíkon a szíriai és izraeli csapatokat választja el egymástól – jelentette hétfőn este az al-Manar libanoni tévécsatorna.

Egy szíriai katonai forrás a tévének elmondta, hogy véget vetettek a különböző fegyveres csoportok jelenlétének a Libanontól Jordániáig húzódó demilitarizált övezet határán, s ezzel a térségben helyreállt a háború előtti státus quo.

Az al-Vatan című szíriai napilap tudomása szerint a térségbe már augusztusban visszatérhetnek az ENSZ megfigyelő misszió (UNDOF) katonái, akik 2014-ben egy túszejtő akciót követően kénytelenek voltak erőik nagyobbik részét kivonni a Golán-fennsík szíriai oldaláról.

A TASZSZ orosz hírügynökség ennek kapcsán felidézi, hogy Putyin orosz elnök az amerikai elnökkel tartott július 16-i csúcstalálkozóját követően Helsinkiben kijelentette, Oroszország abban érdekelt, hogy biztosítsa a nyugalmat a Golán-fennsík térségében. Hozzátette, hogy a délnyugat-szíriai térség „terroristáinak” szétverése után a Golán helyzete teljes egészében meg kell, feleljen az 1974-es megállapodásoknak.

Izrael az 1967-es hatnapos háborúban foglalta el a Golán-fennsíkot. Az ottani demilitarizált övezetet pedig az 1973-as arab-izraeli háborút követően hozták létre.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑