Cadmus fordítás Cadmus

Szorul a hurok Katar körül

2017. 07. 07.

Elutasította Katar az ellene bojkottot hirdetett négy ország 13 pontból álló követelési listáját. Szaúd-Arábia, Egyiptom, ­Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek külügyminiszterei szerint ebből az következik, hogy Doha nem értette meg a helyzet súlyosságát.

Érvényben maradnak a Katarral szemben bevezetett korlátozások, mivel elutasította a közel-keleti szomszédai által elé terjesztett ultimátumot. A négy arab ország külügyminisztere sajnálatát fejezte ki Doha döntése miatt. Szerintük ez arra utal, hogy Katar nem értette meg a helyzet komolyságát és súlyosságát.

Ha azonban a követeléseket Katar teljesítette volna, az az ő olvasatuk szerint az ország függetlenségének megkérdőjelezését jelentené, hiszen kívülről kényszerítenék rájuk külpolitikai irányvonaluk megváltoztatását, mégpedig külföldi államok, elsősorban Szaúd-Arábia szája íze szerint. Ennek ­megfelelően még kedden a katari külügyminiszter, ­Mohammed bin Abdulrahman ­al-Thani „irreálisnak” nevezte a listát. „Ez nem a terrorizmus támogatásáról szól, hanem a szólásszabadság megvédéséről” – mondta a katari diplomácia vezetője. A négyek egyik követelése az al-Dzsazíra hírtelevízió bezárása, amelyet azzal vádolnak, hogy befolyásolja – Katar érdekeivel összhangban – a nemzetközi eseményeket, míg Doha úgy véli, a szólásszabadságot védi az al-Dzsazíra támogatásával. Úgy gondolják, Katar fórumot biztosít olyan szervezeteknek, amelyek valójában a nemzetközi terrorizmus aktív résztvevői, így közvetve Katar is a terrorizmus támogatója.

Kairóban ültek tárgyalóasztalhoz a diplomaták, eredmény nélkül ért véget az egyeztetés

A négy arab ország, továbbá Líbia, Jemen, Mauritánia, Mauritius és a Maldív-szigetek június 5-én jelentette be, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral, és kereskedelmi blokád alá veszi, mert terroristákat támogat, együttműködik Iránnal és beavatkozik a belügyeikbe. Később csatlakozott hozzájuk Mauritánia és a Comore-­szigetek, majd Jordánia és Dzsibuti is korlátozta a diplomáciai viszonyait az országgal.

A diplomáciai helyzet finomságát mutatja, hogy valójában a lista tartalmát sem hozták nyilvánosságra, ám azt bizonyos újságok megszerezték, s nem hivatalosan tudni lehet, mit kérnek Katartól. Az említetteken felül arra kötelezik Katart, hogy adja ki a négy állam által követelt személyeket, ne védjen olyanokat, akik beavatkoznak a nemzetközi folyamatokba, kötelezze el magát a Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) politikája mellett, hagyjon fel az Egyesült Államok által terroristának tartott szervezetek támogatásával és fizessen egy eddig meg nem határozott összegű kártérítést korábbi tevékenysége miatt. A tárgyalásokban Kuvait közvetít, amely vélhetőleg épp amiatt nem csatlakozott a GCC-tagállamokhoz, hogy sikerüljön a nagy tekintélyű Szabáh al-Ahmad al-Dzsáber asz-Szabáh emírnek elsimítania a viszályt.

Orientalista.hu – Magyar Idők

 

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑