Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Tanzánia a Nyugat helyett inkább Kínát választja

2018. 11. 29.

Már ami a segélyeket illeti. Az elnök azt mondja: Peking kevesebb feltételt szab.

John Magufuli tudja, miről beszél: a hónap közepén Dánia felfüggesztette 9.8 millió dolláros segélycsomagja folyósítását, miután szerinte elfogadhatatlan homofób kijelentéseket tett egy tanzániai politikus. A kelet-afrikai országot ellentmondásos politikája miatt jó ideje nyomás alatt tartja a Nyugat – emlékeztet a BBC.

Kína közben hatalmas ütemben növeli befektetéseit Afrikában, visszaszorítva a hagyományos nyugati befolyást a kontinensen. Azt ígéri, hogy a következő három évben 60 milliárd dollárt költ beruházásokra, hitelekre és segélyre, főként infrastrukturális fejlesztések érdekében.

“Azért örülünk az ő segélyeiknek, mert nem kötődnek feltételekhez. Ha úgy döntenek, hogy adnak, akkor adnak” – mondta Magufuli elnök. A tanzániai államfő a kereskedelmi fővárosban, Dar es Saalamban beszélt egy új egyetemi könyvtár avatásán. A több mint 40 milliós dolláros projektet Kína támogatta. “Sokat segítettek más területek fejlesztésében is” – mondta az elnök és közölte azt is, hogy a jövőben még szorosabbra fűzik a kapcsolatokat Pekinggel.

Pillanatnyilag az Európai Unió Tanzánia legnagyobb partnere, évente több mint 88 millió dollár fejlesztési segélyt nyújt a kelet-afrikai országnak. Nemrégiben azonban Brüsszelben közölték, hogy felülvizsgálják ezt, mert aggályosnak találják a melegek jogi helyzetét és a civil csoportokkal szemben hozott korlátozásokat. A múlt hónapban Dar es Salaam rendőrfőnöke arra buzdította a város lakóit, hogy jelentsék fel a feltételezett homoszexuálisokat. A kormány szerint ez magánvélemény volt. Tanzániában illegális az azonos neműek viszonya.

Globoport

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑