Cadmus fordítás Cadmus

Távollétében négy év börtönre ítélték Tunézia korábbi elnökét

2021. 12. 24.

A döntésről szerdán beszámoló igazságügyi forrás nem tudta pontosítani a vádat, amely miatt Marzukit első fokon elítélte a tuniszi bíróság.

Az AFP francia hírügynökség által megkeresett ügyvédje, Lamia Hemiri azt mondta, hogy Marzuki nem kapott semmilyen bírósági idézést, egyben hozzátette, “nem tudja, miért ítélték el”.

A helyi média szerint Marzukit abban találták bűnösnek, hogy “aláásta az állam biztonságát és “diplomáciai kárt okozott”.

Egy tunéziai bíró november elején adott ki nemzetközi elfogatóparancsot Marzuki ellen, két héttel azt követően, hogy Kaisz Szaíd elnök arra kérte a tunéziai igazságszolgáltatást, indítson vizsgálatot a korábbi elnök egyes kijelentései miatt. Azt is kérte a tunéziai igazságszolgáltatástól, hogy vonja be a diplomáciai útlevelét Marzukinak, akit “Tunézia ellenségei közé” sorol.

Egy október eleji párizsi tüntetésen Marzuki felszólította a francia kormányt, hogy vonjon meg minden támogatást Szaídtól, aki “a (tunéziai) forradalom ellen szervezkedett és eltörölte az alkotmányt”.

Marzuki egyben üdvözölte, hogy elhalasztották a novemberre tervezett tunéziai Frankofónia-csúcstalálkozót, amit Szaíd hatalomátvételének elítéléseként is lehet értékelni.

A hónapok óta tartó politikai patthelyzet után, a gazdasági és egészségügyi válság közepette Szaíd július 25-én közvetlen veszélyre hivatkozva menesztette a miniszterelnököt, felfüggesztette a parlament tevékenységét és átvette az igazságszolgáltatás irányítását.

Azóta Marzuki többször is felszólalt a televízióban és a közösségi oldalakon, hogy követelje az általa “puccsistának” és “diktátornak” nevezett elnök eltávolítását.

Marzuki a korábbi tunéziai elnök, Zejn el-Abidin ben Ali diktatúrájának ellenzője volt. A zsarnok hatalmát megdöntő 2010-2011-es jázminos forradalom után ő lett az ország első elnöke 2011-től 2014-ig.

A 76 éves politikus régóta a tunéziai demokráciáért folytatott küzdelem jelképe, még akkor is, ha tekintélye valamelyest megkopott, különösen azért, mert vitatott szövetséget kötött a mérsékelt iszlamista Ennahda Mozgalommal.

Infostart, MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑