Cadmus fordítás Cadmus

Teherán a NAÜ-vizsgálatok leállítását kéri az atomalkuért cserébe

2022. 09. 05.

Teherán az atomprogramjáról kötött 2015-ben kötött többoldalú megállapodás feltámasztásáért cserébe azt kéri, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) állítsa le nukleáris tevékenységeinek vizsgálatát – közölte hétfőn Nasszer Kanaani iráni külügyi szóvivő.

“Az ügynökség vizsgálatainak leállítása része azoknak a garanciáknak, amelyeket a fenntartható és tartós nukleáris megállapodás érdekében szeretnénk megkapni” – fogalmazott a szóvivő.

Washington mind ez idáig elutasította, hogy a NAÜ-vizsgálatok ügyét összekapcsolják a nukleáris megállapodással. A NAÜ azért indított vizsgálatot, mert három olyan helyen is uránium nyomait mutatták ki Iránban, ahol az iráni hatóságok nem jelentettek nukleáris tevékenységet.

Irán 2015-ben állapodott meg az ENSZ öt állandó tagállamával és Németországgal. A közös átfogó akcióterv (Joint Comprehensive Plan of Action, JCPOA) nevű megállapodás értelmében Irán atomprogramjának korlátozását vállalta, cserébe pedig a nemzetközi közösség feloldotta a síita ország ellen bevezetett szankciók többségét. 2018-ban viszont Donald

Trump akkori amerikai elnök egyoldalúan kiléptette országát a megállapodásból, és visszaállította az Iránnal szembeni büntetőintézkedéseket. Válaszul Irán is fokozatosan elállt bizonyos vállalt kötelezettségei teljesítésétől.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑