2017. 08. 21.

Teherán meg akarja védeni Washingtontól a nukleáris megállapodást

Irán elsődleges célja megvédeni a nagyhatalmakkal 2015-ben megkötött nukleáris megállapodását az amerikai „ellenségtől”, és megakadályozni az Egyesült Államok sikerét – jelentette ki Hassan Rouhani iráni elnök vasárnap a teheráni parlamentben elmondott beszédében.

Rouhani részben a külügyminisztert, Mohamed Javad Zarifot akarta dicsérni ezzel.

„Ő védi a nukleáris megállapodást, ő vezeti az ország ellenségeivel – az Egyesült Államokkal, Izraellel és a térség egyes kis államaival – szembeni ellenállást”

– mondta.

A héten Rouhani azzal fenyegetőzött, hogy Irán feltehetően nagyon gyorsan felmondja a nukleáris megállapodást, ha az Egyesült Államok folytatja „a szankciók és a kényszerítés” politikáját. Erre reagálva Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete azt mondta: Irán „nem ejtheti túszul” a világot az atomalkuval.

A 2015-ben Teherán, illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia) és Németország között megkötött atomszerződésben Irán vállalta, hogy a nemzetközi szankciók fokozatos eltörlése fejében polgári célokra korlátozza atomprogramját.

Július közepén az amerikai kormányzat újabb jogi és pénzügyi büntetőintézkedésekkel sújtott olyan iráni magán- és jogi személyeket, akik, illetve amelyek kapcsolatban állnak az ENSZ BT egyik határozata által tiltott ballisztikusrakéta-kísérletekkel és a Forradalmi Gárda iráni elitalakulattal. Nikki Haley erről azt mondta: a szankciókat nem az atomalkunak is nevezett többhatalmi megállapodással összefüggésben vetették ki.

Orientalista.hu – MTI

, , , ,




Back to Top ↑