Cadmus fordítás Cadmus

Tibetiek tüntetttek Indiában a tibeti felkelés évfordulóján

2024. 03. 10.

 Több mint 300 tibeti vonult utcára Újdelhiben vasárnap a tibetiek Kína elleni felkelésének 65. évfordulóján.

A tibeti zászlót és a dalai láma képét lengető emberek a parlament elé vonultak és a többi között azt skandálták, hogy “Tibet soha nem volt Kína része”, valamint Kína kivonulását követelték Tibetből.

A tüntetést szervező Tibeti Ifjúsági Kongresszus közleményében azt vetette a pekingi vezetés szemére, hogy Tibet kínai ellenőrzése alá kerülése óta már “több mint egymillió, az elnyomás ellen békésen tiltakozó tibeti vesztette életét a kínai hatóságok brutalitása következtében”.

Kína 1950-ben foglalta el a hegyvidéki országot, amely azóta az egyik legnehezebben elérhető és legérzékenyebb terület a régióban. A tibetiek 1959-ben lázadtak fel a kínai fennhatóság ellen, ám a felkelést leverték, a dalai láma pedig Indiába menekült. Jóllehet Kína a mai napig veszélyes szeparatistaként tekint a buddhista vallási vezetőre, a dalai láma többször leszögezte, hogy elsősorban Tibet autonómiájáért és a helyiek jogainak, vallási hagyományainak tiszteletben tartásáért küzd.

Jogvédő csoportok és a tibetiek a vallás, a nyelv, az oktatás és a munka szigorú ellenőrzésével vádolják Kínát, de Peking tagadja a tibeti nép emberi jogainak megsértését.

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑