2019. 10. 04.

Titkos tárgyalások Irán és Szaúd-Arábia között: ezért buktatnák meg Trumpot?

A szaúdi koronaherceg a dróntámadást követően a bukás szélére került, ezért titokban tárgyalást kezdeményezett Iránnal. Ez viszont az amerikai biztonságpolitikai mélyállam befolyásos háborúpárti köreinek érdekeit sérti, amelyek most a demokrata párt mögé bújva próbálják elmozdítani Trump elnököt. Káncz Csaba jegyzete.

2017 júniusában a szaúdi király váratlanul megfosztotta tisztségétől addigi trónörökösét és 31 éves fiát, Mohamed bin Szalmánt (MbS), az addigi helyettes trónörököst tette meg a korona első számú várományosává. MbS védelmi miniszterként korábban fő felelőse és kidolgozója volt országa agresszív külpolitikájának – Jementől Szíriáig -, amely egy nagy rakás csődtömegnek bizonyult. A jemeni hadjárata katasztrofális kihatással járt a szaúdi költségvetésre és aláásta Rijád hagyományos szövetségi rendszerét, Pakisztán ugyanis nem volt hajlandó csapatokat küldeni a húszi lázadók leverésére. Jemen a jelen állás szerint egy krónikus bukott állammá (failed state) vált az Arab-félszigeten.

A drón megrendítette a koronaherceget is

Amikor pedig idén szeptember 14-én több mint a felére csökkent átmenetileg a szaúdi napi olajkitermelés azután, hogy a húszi lázadók dróntámadásokat intéztek két szaúdi olajterminál ellen, akkor mindenki vádlóan MbS-re nézett. A Reutersnek az elmúlt órákban belső források elmondták Rijádban, hogy a szaúdi uralkodó család és az üzleti elit egyre frusztráltabbá válik MbS-el kapcsolatban. Növekszik az aggodalom, hogy a forrófejű koronaherceg nem tudja igazából irányítani és megvédeni a világ legnagyobb olajexportőr országát.

A Reuters forrásai szerint komoly frusztráció alakult ki amiatt is, hogy bár MbS több száz milliárd dollárét vesz fegyvereket, ezek mégsem tudták megakadályozni a dróntámadást. Valóban, a 2014-2018-as időszakban Szaúd-Arábia 192 százalékkal (!) növelte fegyverbehozatalát és mára a világ legnagyobb fegyverimportőre lett. A rijádi uralkodóház a fegyvereinek 68 százalékát szerezte be Washingtontól, London és Párizs csupán 16, illetve 4,3 százalékos szeletet tudott kihasítani.

A cikk folytatását ITT olvashatják el.

Privátbankár

 

Sharing is caring!

, , , , , , ,




Back to Top ↑