Több millió gyermeket oltanak be Pakisztánban a járványos gyermekbénulás ellen

Mintegy negyvenmillió gyermeket oltanak be Pakisztánban a járványos gyermekbénulás ellen idén – közölte Fajszál Szultán, a pakisztáni kormány egészségügyi tanácsadója hétfőn.

A koronavírus-járvány terjedése ellenére meghirdetett, az ENSZ által finanszírozott kampányban egészségügyi alkalmazottak tízezrei vesznek részt. A lázongó térségekben a biztonsági erők több ezer tagja gondoskodik védelmükről.

Az oltási kampány egy hétig tart, és az ötévesnél fiatalabb gyermekeknek adják be a szájon át bevehető vakcinát.
Szultán megjegyezte: az oltásban részt vevő egészségügyi dolgozók a koronavírus-járvány miatt hozott óvintézkedéseket betartva végzik dolgukat.

Pakisztán 1994-ben indított küzdelmet a járványos gyermekbénulás ellen, és egy időben úgy tűnt, hogy sikerül felszámolnia a betegséget. A járványos gyermekbénulásos esetek száma 2014-ben érte el a csúcspontot (306), abban az évben, amikor offenzívát indítottak a tálibok ellen.

Egészen tavalyelőttig folyamatos volt a csökkenés. 2015-ben 54 beteget regisztráltak a hivatalos adatok szerint, a következő három évben pedig húszat vagy annál kevesebbet. Azonban 2019-ben ötéves rekordot döntött az új esetek száma (147) az oltásellenesség és az egészségügyi dolgozók elleni támadások miatt. Tavaly 84-re csökkent az új megbetegedések száma.

A szélsőséges tálib mozgalom előszeretettel terjeszti azt az összeesküvés-elméletet, hogy a védőoltás csak ürügy, hogy elfedje a nyugati országok valódi célját: a muszlim gyerekek sterilizálását. Egy másik elmélet szerint a házról házra járó orvosok fő feladata valójában az információszerzés. A tálibok és más szélsőségesek ezért korábban rendszeresen megtámadták a védőoltást beadó orvosokat és az őket kísérő biztonságiakat.

Pakisztán és a szomszédos Afganisztán azon kevés országok közé tartozik, ahol nem sikerült felszámolni a járványos gyermekbénulást.

A poliomielitiszt vírus okozza, és a megbetegedések 1 százalékában tartós bénulást és sok esetben végtagtorzulást okoz. A bénulás akár életveszélyes és halálos is lehet, és visszafordíthatatlan, így az egyetlen hatásos védekezés ellene a megelőzés, amit az 1950-es években kifejlesztett vakcinák tesznek lehetővé.

MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑