2017. 12. 21.

Több mint egy tucat kurd halt meg a kormányellenes tüntetésekben

December 18-án és 19-én összecsapások törtek ki az iraki Kurdisztán Regionális Kormánya (KRG) biztonsági erői és tüntetők között, amelyekben 16 tiltakozó meghalt és 90-él több megsebesült, közölték helyi források.

A beszámolók szerint az iraki Kurdisztáni Regionális Kormány karhatalma tüzet nyitott a tüntetőkre és könnygázt vetett be ellenük, miután azok felgyújtották a kormányzó Kurdisztáni Demokratikus Párt (KDP) néhány irodáját. A párt a Kurdisztáni Regionális Kormány korábbi elnökéhez, Maszud Barzani iránt hű.

Az iraki Kurdisztáni Regionális Kormányra (KRG) jelentős (belföldi és külföldi) nyomás nehezedik, amióta szeptemberben megszervezte az illegális függetlenségi népszavazást az ellenőrzése alatt lévő iraki területeken. A KRG nem tudta kihasználni a népszavazást, hogy tovább növelje befolyását.

A valóságban elvesztett néhány vitatott körzetet és további regionális és nemzetközi szintű tiltakozással szembesült. Emiatt a KRG elnöke, Barzani lemondásra kényszerült. Mostanára a térség belpolitikai és gazdasági válságba süllyedt az iraki központi kormánnyal való szembenállása miatt.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑