Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Több mint huszonhatezer embert tartóztattak le Erdogánék

2016. 08. 09.

Több mint 26 ezer gyanúsítottat vettek őrizetbe eddig a török hatóságok a július 15-ei katonai puccskísérlet miatt – mondta Bekir Bozdag igazságügyi miniszter kedden Ankarában az Anadolu állami hírügynökségnek adott interjújában.

Legutóbb július 29-én Efkan Ala belügyminiszter még 18 ezer őrizetbe vett emberről számolt be.

A 26 ezer emberből Bozdag tájékoztatása szerint 16 ezernek az előzetes letartóztatását is elrendelte az igazságszolgáltatás. A hatalomátvételi kísérletet követően bevezetett három hónapos rendkívüli állapot egyik rendelete értelmében a rendőrség a gyanúsítottakat legfeljebb harminc napig tarthatja őrizetben a korábbi négy nap helyett.

A török igazságügyi miniszter arra figyelmeztette Washingtont a puccskísérlet kitervelésével vádolt, önkéntes amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónok kiadatásával kapcsolatban, hogy ne áldozza fel a kétoldalú kapcsolatát Ankarával egy “terrorista” miatt. Hangsúlyozta: erős Amerika-ellenes hangulat uralkodik a török lakosság körében a két NATO-szövetséges ország közötti vita okán. “Az Egyesült Államoknak Törökország vagy Gülen barátsága a fontos?” – tette fel a kérdést Bozdag.

Reid Weingarten, Gülen egyik ügyvédje korábban megkérdőjelezte, hogy ügyfelére korrekt bírósági eljárás várna török földön.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑