Cadmus fordítás Cadmus

Több mint száz halottja van az afganisztáni tálibok támadásának

2019. 01. 22.

Az afgán biztonsági erők több mint 100 tagja halt meg helyi források szerint abban a merényletben, amelyet a tálibok követtek el hétfőn a közép-afganisztáni Vardak tartományban, egy katonai létesítményben.

A Reuters hírügynökség információi szerint a támadók hétfőn a hadseregtől zsákmányolt, robbanószerrel felszerelt egyik járművel hajtottak be Vardak tartomány biztonsági igazgatóságának egy kiképzési központjába. A létesítménynél legalább két fegyveres kezdett el lövöldözni.

Az elmúlt hónapok legvéresebb támadásáról szóló híreket az afgán kormány egyelőre nem erősítette meg hivatalosan. A kabuli védelmi minisztérium egyik, neve elhallgatását kérő tisztségviselője ugyanakkor azt mondta, hogy 126 halottról van tudomásuk, és az áldozatok között van a különleges erők nyolc tagja is. Egy helyi tisztviselő szintén arról beszélt, hogy a biztonsági erők sok tagja halt meg a támadás során.

A támadásért a tálibok vállalták a felelősséget, a kormányellenes mozgalom szóvivője, Zabihullah Mudzsahid szerint a támadásban 190 ember halt meg.

A merénylet éppen azon a napon történt, amikor a tálibok újabb tárgyalási fordulót kezdtek meg az amerikai kormány képviselőivel Katarban.

A tálibok hétfői támadása az afgán biztonsági erők ellen elkövetett legnagyobb áldozatszámmal járó merénylet 2018 augusztusa óta. Ebben a biztonsági erők 150 tagja, 95 civil, illetve a tálib mozgalom több száz harcosa halt meg Gazni tartományban.

A szélsőséges iszlamisták az elmúlt időszakban megerősítették helyzetüket a kabuli kormánnyal szemben, amely jelenleg az ország alig 55 százalékát tartja ellenőrzése alatt, ami a legalacsonyabb szint az Afganisztán Újjáépítéséért Felelős Különleges Főfelügyelő (SIGAR) amerikai felügyeleti hatóság 2015 óta vezetett nyilvántartásában.

Az elmúlt években az afgán kormány felhagyott a halálesetek számának részletes közlésével, amerikai parancsnokok azonban többször hangsúlyozták, hogy az afgán biztonsági erők veszteségei nem fenntarthatóak. Asraf Gáni afgán elnök tavaly azt közölte, 2015 óta 28 ezer afgán rendőrségi tisztviselő és katona halt meg.

Az Afganisztánt 1996-tól a 2001-es nemzetközi beavatkozásig irányító tálib szélsőségesek rendszeresen hajtanak végre támadásokat a nemzetközi erők és az általuk támogatott kabuli kormányzat ellen. A tálibok az ország területén lévő amerikai erők távozását és olyan kabuli vezetés létrehozását akarják elérni, amely az iszlám általuk vallott, radikális felfogását követi.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑