Cadmus fordítás Cadmus

Több örmény katonát fogtak el az azeri erők

2021. 05. 28.

Az azeri erők csütörtökön elfogtak hat örmény katonát, akik átlépték az örmény-azeri határt, mélyen behatoltak az ország területére, és diverzáns akciókra készültek Azerbajdzsánban – közölte csütörtökön az azeri belügyminisztérium. Jereván szerint nem diverzánsok, hanem katonai mérnökök voltak, és nem lépték át a határt.

A bakui tárca tájékoztatása szerint a két diverzáns-felderítő örmény osztag – egyik tizenöt, a másik kilencfős – terrorcselekményt akart végrehajtani, aláaknázva egy utat, amely az azeri erők állásaihoz vezetett. Az azeri katonák hat diverzánst elfogtak, a többiek elmenekültek.

Az örmény védelmi minisztérium sajtószolgálatának tájékoztatása szerint azonban katonáik mérnöki munkálatokat végeztek az örményországi Geharkunik tartomány határövezetében csütörtökön kora reggel. Az azerbajdzsáni fegyveres erők bekerítették és elfogták őket. A tárca közleményében azt írta, megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a fogságba esett katonák hazatérhessenek.

Eduard Aszrján, az örmény vezérkari főnök helyettese sajtótájékoztatón közölte, hogy Jereván tárgyalásokat kezdett az azeri féllel a hegyi-karabahi orosz békefenntartó misszió közvetítésével katonáik szabadon engedéséről.
“A katonai vezetés igyekszik békés úton rendezni a problémát. Jelenleg bizonyos erőfeszítéseket teszünk, állandó kapcsolatban állunk az orosz békefenntartókkal Hegyi-Karabahban. A tárgyalási folyamat folytatódik” – hangsúlyozta Aszrján.

Időközben az örmény főügyészség büntetőeljárást indított az ország határainak illegális átlépése és emberrablás tényállása alapján.

Ceyhun Bayramov azeri külügyminiszter a nap folyamán közölte, hogy munkacsoport létrehozását javasolja Örményországgal a közös határ kijelölésére. Egyben pedig a kérdés gyakorlatias megközelítését sürgette.
“Ha a szemben álló félnek kétségei, követelései vannak, esetleg bizonytalan valamiben, akkor erre van nemzetközi mechanizmus.

Ez abban áll, hogy az államok munkacsoportot, szükség esetén bizottságot hoznak létre, amelybe szakértőket vonnak be, és normális, pragmatikus formában elvégzik a határok kijelölését” – jelentette ki Bayramov, aki szerint megengedhetetlen a “politikai hisztéria”. Hangsúlyozta, hogy Örményország akcióival feszültséget próbál gerjeszteni.

“Az azeri katonáknak a nemzetközileg elismert határainkon belül vannak az állásaik, nem pedig örmény területen. Örményország feszültséget keltő próbálkozásai a határkijelölés kérdésében az ingatag belpolitikai helyzetre vezethetők vissza. Mindezt alátámasztja az, hogy ez a választási kampány alatt történik” – húzta alá az azeri tárcavezető.

Hozzátette, hogy károsnak tartják ezt a folyamatot, amely szembemegy a hegyi-karabahi harcoknak véget vető, tavaly novemberi háromoldalú megállapodással és aláássa a térség stabilitását.

Az esetről elsőként beszámoló Azerbajdzsán szerint az említett térségben, a határ közelében örmény haditechnikai eszközök, köztük harckocsik összpontosítása is megfigyelhető volt.

Nikol Pasinján örmény ügyvezető kormányfő “emberrablásnak” nevezte kormánya ülésén a katonák elfogását, mert ők – mondta – a határ vonalánál, Örményország szuverén területén helyeztek el az aknákat és figyelmeztető jelzéseket,

A jereváni külügyminisztérium a helyzet további kiélezésére irányuló provokációnak nevezte az esetet, és arra figyelmeztetett, hogy az komoly mértékben alááshatja a térségbeli békét és stabilitást. A tárca határozottan elítélte az Örményország “területi épsége és szuverenitása elleni erő alkalmazását” Azerbajdzsán részéről.

Az örmény-azerbajdzsáni határon Geharkunik és Szjunik régiók közelében május 12. óta feszült a helyzet. Akkor az örmény védelmi minisztérium arról számolt be, hogy kora reggel az azerbajdzsáni fegyveres erők megpróbáltak “bizonyos munkálatokat” végezni Szjunik régió egyik határ menti térségében, hogy “kiigazítsák a határt”. A minisztérium szerint az örmény egységek intézkedései után az azerbajdzsáni hadsereg leállította ezeket a munkálatokat, és tárgyalásokat kezdtek a helyzet rendezéséről.

Még aznap este Nikol Pasinján ügyvezető örmény kormányfő összehívta az örmény biztonsági tanácsot, és a történteket Örményország területére való behatolásnak nevezte. Jereván bejelentette, hogy a határon kialakult feszült helyzet miatt a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéhez (ODKB) fordul.

Kedden az örmény védelmi minisztérium arról számolt be, hogy egy katonája halálosan megsebesült egy, az azeri fél által kezdeményezett tűzpárbajban az azerbajdzsáni határon. Azerbajdzsán cáfolta ezt, és azt állította, hogy a katona balesetben vesztette életét.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑