Cadmus fordítás Cadmus

Több száz afrikai katonával végeztek a dzsihadisták

2020. 03. 25.

Több mint száz csádi és nigériai katonával végeztek két külön támadás során a Boko Haram dzsihadista szervezet tagjai – közölték helyi források kedd éjszaka.

A dpa német hírügynökség arról számolt be a TchadInfo című újságra hivatkozva, hogy a terroristák 92 csádi katonát meggyilkoltak, 47-et pedig megsebesítettek egy hétfői rajtaütés során Boma közelében.

A jelentés szerint Idriss Déby elnök felkereste a támadás helyszínét, és megerősítette a halottak számát.

A két ország közötti határ másik oldalán, Északkelet-Nigériában eközben biztonsági források szerint a fegyveres erők körülbelül 50-75 tagjával végezhetett a Boko Haram egy hasonló akcióban.

A védelmi minisztérium szóvivője szerint a támadók egy robbanóanyagokat szállító katonai konvojon ütöttek rajta Gorgi településtől nem messze.

A Boko Haram Nigériában szerveződött meg 2009-ben, majd kiterjesztette tevékenyégét a szomszédos Nigerre, Csádra és Kamerunra is, ahol helyi lakosokat toborzott. A szervezet célja egy „iszlám kalifátus” megteremtése. Az általuk elkövetett merényletekben az utóbbi tíz évben emberek tízezrei vesztették életüket.

Magyar Nemzet, MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑