Cadmus fordítás Cadmus

Több tízezer gyerek halt éhen Jemenben

2018. 11. 22.

Körülbelül 85 ezer öt éven aluli gyerek éhezésben vagy betegségben halt meg a polgárháború dúlta Jemenben 2015 óta. Ezt tartalmazza a Save the Children nemzetközi gyermekvédő szervezet jelentése.

“A Jemenben zajló konfliktus bizonytalanná tette az élelmiszer-ellátást az országban. Sok ember nem jut elegendő, illetve megfelelő ételhez. Ugyanakkor betegségek és fertőzések jelennek meg, például kolera, kanyaró, malária és tüdőgyulladás. Ez a két tényező együtt ahhoz vezet, hogy jelentős az alultápláltság az országban” – magyarázza Zita Weise Prinzo, a WHO szakértője.

Az ENSZ becslései szerint az ország lakóinak felét, 14 millió embert is éhínség fenyegethet Jemenben, ahol a szaúdiak vezette arab koalíció harcol az Irán által támogatott húszi lázadók ellen, több mint 4 éve.

“Nem hiszem, hogy a háborúban érintett felek készek olyan kompromisszumokra, amelyekkel véget vethetnének a harcoknak. Úgy látom, hogy ez sajnos még hónapokig vagy akár évekig is elhúzódhat” – mondta az Euronewsnak a Chatham House brit intézet elemzője, Peter Salisbury.

Hodeida kikötővárosba érkezik a jemeni élelmiszerimport négyötöde. Az ott folyó harcok miatt még lassabban jutnak el a szállítmányok a rászorulókhoz.

Euronews

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑