Cadmus fordítás Cadmus

Több tucat afgán katona hatolt be Üzbegisztán területére

2021. 06. 24.

Ötvenhárom fegyveres afgán katona és milicista hatolt be Üzbegisztán területére – közölte csütörtökön a taskenti külügyi tárca.

Az incidens szerdán történt Sortep határátkelő térségében. A katonák az üzbég hatóságok általi kihallgatását és a szükséges nyomozati cselekmények elvégzését követően visszaküldték hazájukba.

Az üzbég külügyi tárca hangsúlyozta, hogy a határsértőkkel szemben szigorúan fel fognak lépni. A minisztérium mindemellett közölte, hogy szorosan figyelemmel kíséri a szomszédos Afganisztán katonai-politikai helyzetét, és aggodalmát fejezte ki az erőszak elharapódzása miatt.

Az üzbég külügyminisztérium szerint mindemellett folytatják a szomszédos ország gazdasági és humanitárius támogatását a többi között energetikai és szállítmányozási projektek megvalósításával.

A szomszédos Tádzsikisztán szerdán jelentette be, hogy fokozza Afganisztánnal közös határa védelmét, miután több mint 130 visszavonuló afgán katona át a határon a radikális iszlamista tálibok offenzívája miatt.

A tádzsik hatóságok ugyanakkor közölték, hogy a helyzet kiéleződése esetén készek befogadni menekülteket Afganisztánból.

A radikális iszlamista tálibok hétfőn este elfoglalták Afganisztán legfontosabb, Tádzsikisztánba vezető határátkelőhelyét, Sir Hán Bandart és a város kikötőjét is, illetve körülvették az északi Kunduz tartomány azonos nevű székhelyét.

A kabuli kormány ellen harcoló tálibok a külföldi csapatok kivonásával párhuzamosan több helyen is előrenyomultak, különösen az ország északi felében.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑