Cadmus fordítás Cadmus

Több tucat ember vesztette életét Etiópiában etnikai villongásokban

2020. 11. 03.

Több tucat ember vesztette életét Etiópia nyugati részén etnikai villongásokban – közölték jogvédők és helyi tisztségviselők hétfőn.

Elias Umeta regionális kormányzati illetékes tájékoztatása szerint az Oromia régió Nyugat-Wollega övezetében vasárnap történt vérengzésben harmincketten haltak meg, jogvédők viszont túlélőkre hivatkozva ötvennégy holttestről számoltak be egy helyi iskola udvarán.

Umeta elmondta, hogy az Oromo Felszabadítási Frontból (OLF) kivált OLF Shane nevű lázadócsoport felelős a történtekért. A helyi sajtó szerint a mintegy hatvan fegyveres százhúsz lakóházat is felégetett.

“Harminckét embert temettünk el. Mintegy 700-750 ember pedig elmenekült a térségből” – ismertette Umeta.

Az OLF egy évekig száműzetésben működő ellenzéki párt, amely Abij Ahmed miniszterelnök 2018 áprilisi hatalomra kerülésével térhetett vissza Etiópiába. Az országban azóta többször is előfordultak hasonló erőszakos incidensek.

Az OLF Shane azt állítja, hogy a kormányzat által elhanyagolt legnagyobb etiópiai népcsoport, az oromók jogaiért harcol. Umeta ugyanakkor azt mondta, hogy egyelőre nem tudják mi volt az emberek lemészárlásának indítéka.
“Kivégezték őket, miután a fegyveres csoport azt mondta nekik, hogy találkozni akar velük” – tette hozzá.

Az Etióp Emberi Jogok Bizottsága kormányzati szervezet szerint a támadás célpontjai az amhara népcsoporthoz tartozók voltak.

“Kirángatták őket otthonaikból és egy iskolába vitték őket, ahol meggyilkolték őket” – mondta Daniel Bekele, a szervezet vezetője hozzátéve, hogy a halottak száma magasabb lehet az eddig közöltnél.
Jogvédőcsoportok 54 halottról számoltak be. Egyben magyarázatot követeltek arra, hogy a hadsereg miért hagyta el mindössze órákkal a támadás előtt a térséget.

Az etióp kormányfő elítélte az etnikai alapú vérengzést. Közölte, hogy biztonsági erők érkeztek a régióba és “intézkedni kezdtek”. “Etiópia ellenségei megfogadták, hogy tönkreteszik, vagy irányítani fogják az országot, és mindent megtesznek, hogy elérjék ezt a céljukat” – írta Facebook oldalán Abij Ahmed.

Az amharák alkotják a második legnagyobb népcsoportot az oromókat követően. Desszalegn Csani, az ellenzéki Amhara Párt Nemzeti Mozgalom képviselője szerint az erőszak forrása az ország nyelvi alapú szövetségi berendezkedésében van. Mint mondta, az Amhara régión kívül élő amharákat kívülállóként kezelik és rendszeresen támadások célpontjaivá válnak.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑