Több tucat halott az iszlamisták által elfoglalt mozambiki Palma városában
2021. 03. 29.
Emberek tucatjai haltak meg az iszlamisták által elfoglalt észak-mozambiki Palma városában a héten – közölte vasárnap a mozambiki biztonsági szervek szóvivője.
Omar Saranga szerint ehhez jön még hét ember, aki a Total francia energetikai vállalat külföldi szakembereit evakuáló konvoj elleni támadásban vesztette életét pénteken. Mint mondta, emellett emberek százait, helybélieket és külföldieket egyaránt kimentettek a Total hatvan milliárd dolláros gázkitermelési projektjének közelében található városból.
A The Times című brit lap korábban arról számolt be, hogy egy brit vállalkozó is meghalt a szélsőségesek támadásában egy szállodában, ahová a külföldi szakemberek menekültek az iszlamisták támadása elől.
Egy diplomata mellett segélymunkások is arról számoltak be, hogy a harcok elől menekülők százai érkeznek bárkákon Pemba kikötővárosba. A diplomata állítása szerint az egyik ilyen bárkán mintegy 1300-an érkeztek a kikötőbe.
A szélsőségesek szerdán csaptak le a városra. Palma ellen három irányból indítottak támadást, nehézfegyverek bevetésével. A kormányerők a támadásban komoly veszteségeket szenvedtek. Szemtanúk szerint az egész település romokban hever, sokan meghaltak. Beszámolók vannak arról is, hogy egyeseket lefejeztek a városban.
A kormányerők átcsoportosításokat végeznek, hogy helyreállítsák az ellenőrzést az Indiai-óceán partján, a tanzániai határ közelében fekvő, 52 ezer lakosú város felett. Biztonsági források szerint a város feletti irányítást eddig még nem sikerült visszaállítaniuk a kormányerőknek.
A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az értesülések hitelességét, mivel a várossal még szerdán megszakadt a kapcsolat.
A Total már korábban kivonta dolgozói jelentős részét a forrongó északi Cabo Delgado tartományból, ahol az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez köthető iszlamisták tevékenykednek.
MTI