Cadmus fordítás Cadmus

Több tucat iszlamistával végeztek az egyiptomi biztonsági erők

2018. 12. 12.

Legalább huszonhat feltételezett dzsihadistával végeztek az egyiptomi hatóságok az ország nyugati részén fekvő Észak-Sínai kormányzóságban és a keleti, Líbiával határos zónában, és több száz szélsőségest vettek őrizetbe – jelentették hírügynökségek szerdán katonai forrásokra hivatkozva.

A hadsereg közleménye szerint az egyiptomi erők a dzsihadisták 342 búvóhelyét és fegyverraktárát semmisítették meg, 344 robbanószerkezetet hatástalanítottak, és több mint 400 egyiptomit és további 3000, az országban illegálisan tartózkodó embert vettek őrizetbe.

A közlemény nem tért ki arra, pontosan mikor zajlott le a művelet, hozzátette azonban, hogy a hadsereg légi csapásai 61 fegyvert szállító járművet találtak el a Líbiával határos nyugati, sivatagos területen. A hadsereg szerint a militánsokkal való tűzharcban egy katona életét vesztette.

Független források nem tudták megerősíteni az értesüléseket, részben azért, mert az egyiptomi hatóságok biztonsági okokra hivatkozva régóta korlátozzák a sajtónak az Észak-Sínai kormányzóságba való bejutását.

Kairó februárban országos műveletet indított a terrorizmus felszámolására, ennek során pedig a Sínai-félsziget kiemelt szerepet kap, mert itt az egyiptomi biztonsági erők évek óta harcolnak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet helyi szárnya ellen. A harcokban katonák és rendőrök százai vesztették életüket. Az elmúlt év folyamán a szélsőségesek a civilekre is kiterjesztették támadásaikat.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑