Cadmus fordítás Cadmus

Többen meghaltak az Algériát sújtó erdőtüzekben

Negyvenkettőre nőtt az algériai fővárostól, Algírtól keletre tomboló erdőtüzekben meghaltak száma, a halálos áldozatok között 25 katona is van – derült ki Ajmán Benabderrahmán algériai miniszterelnök keddi bejelentéséből.

Benabderrahmán az állami televízióban elmondta, hogy a kormány gyújtogatókra gyanakszik a tűzvészek kapcsán, és a nemzetközi közösséghez fordult segítségért.

Kamel Beldzsúd belügyminiszter bejelentette, hogy vizsgálatot indítanak az erdőtüzek okozóinak megtalálására.
Abdel-Madzsid Tebbun elnök Twitter-üzenete szerint a katonák száz polgári személyt mentettek ki a berberek lakta hegyvidéki Kabília térségéből.

Az állami rádió szerint lakóházak semmisültek meg, az al-Bilád című újság pedig arról számolt be, hogy a tűz miatt otthonát elhagyni kényszerülő embereket fogadnak iskolákban a kabíliai Tizi Uzu tartományban. A tartomány körülbelül 150 kilométerre keletre található a fővárostól, Algírtól. Kabíliában sok a nehezen megközelíthető falu, és forróság idején gyakori a vízhiány.

Az al-Bilád szerint önkéntes civilek segítenek a polgári védelmi csapatoknak, amelyek hétfő óta igyekeznek megfékezni a lángokat.

Algéria 14 tartományában legalább 19 helyen ütött ki tűz.

A szomszédos Tunézia meteorológiai intézete szintén kedden arról számolt be, hogy hőmérsékleti rekordok dőltek meg az országban, különösen annak északi és keleti részén. A fővárosban, Tuniszban 48 fokot mértek a nap közepén, amivel megdőlt a melegrekord. Az előző hőmérsékleti rekordot, 46,8 fokot 1982-ben mérték itt.

A tunéziai egészségügyi minisztérium Facebook-oldalán azt tanácsolta az állampolgároknak, hogy maradjanak otthon a legmelegebb órákban, és rendszeresen fogyasszanak folyadékot.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑