Cadmus fordítás Cadmus

Többen meghaltak egy terrortámadásban Irakban

2022. 05. 25.

Legalább hatan meghaltak és kilencen megsebesültek a kelet-iraki Dijála tartományban keddre virradóra elkövetett terrortámadásban, helyi hatóságok az Iszlám Állam terrorhálózatot vádolták az elkövetéssel.

A terroristák a Bakuba városától 75 kilométerre északkeletre található al-Iszla településen csaptak le. Az összecsapásokban a civilek mellett egy katona is életét vesztette – tájékoztattak.

Előző nap az észak-iraki Kirkuk városából jelentettek támadást, amelyben két civil, valamint a biztonsági erők három tagja halt meg, a hatóságok ezekért a gyilkosságokért is az Iszlám Államot teszik felelőssé.

Az Iszlám Állam 2014 júniusában Moszulban kiáltotta ki “kalifátusát”, amely Irak mellett a szomszédos Szíria egyes térségeire is kiterjedt. Bár a terrorszervezet felett Irakban és Szíriában is győzelmet arattak, szélsőségesei továbbra is aktívak, és időről időre támadásokat követnek el a térségben.

Az ENSZ februárban azt közölte, hogy e két országban még mindig hat- és tízezer között lehet a bujkáló terroristák száma.

a

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑