Cadmus fordítás Cadmus

Tömeggyilkos merénylet történt Irakban

2017. 09. 14.

Két öngyilkos merénylet rázta meg csütörtök késő délután a dél-iraki Násziríja városát – közölte a helyi rendőrség.

Az első információk még 37 halottról szóltak, ám később Dzsászem al-Háledi egészségügyi tisztségviselő tájékoztatása szerint legalább 50-en biztosan meghaltak, a sebesültek száma pedig eléri a 80-at.

A város főkórházába szállított sebesültek közül többeknek súlyos az állapota, ezért a halálos áldozatok számának további növekedésére számítanak. A helyi sajtóhírek szerint a támadásban négy iráni állampolgár is meghalt.

Az egyik robbantást egy étteremnél, a másikat egy biztonsági ellenőrző posztnál követték el.

Az AFP információi szerint a terroristák az iraki kormányerők oldalán harcoló Hashd al-Shaabi milícia ruháját és jelzéseit használhatták. Az Iszlám Állam terrorszervezet nem sokkal a robbanásokat követően jelezte, hogy ők állnak a tömeggyilkosság mögött.

Magyar Nemzet Online

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑