Cadmus fordítás Cadmus

Tömegsírokat találtak a korábban dzsihadisták által felügyelt iraki területeken

2018. 11. 06.

Több mint kétszáz, összesen 12 ezer holttestet tartalmazó tömegsírt találtak eddig az egykor az Iszlám Állam dzsihadista szervezet felügyelete alatt álló iraki területeken – mondta el az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságát vezető Michelle Bachelet kedden Genfben.

Az ország északi és keleti részén található Ninive, Kirkuk, Szaláh ad-Dín és Anbár tartományokban felfedezett 202 sírgödrön kívül még továbbiak rejtőzhetnek a földben – tette hozzá a főbiztos.

„Ezek a sírok azoknak a földi maradványait tartalmazzák, akiket könyörtelenül meggyilkoltak, mert nem hunyászkodtak meg az Iszlám Állam kifordított ideológiája és uralma előtt” – mutatott rá Bachelet.

A legkisebb – összesen nyolc holttestet tartalmazó – tömegsírra Moszultól nyugatra bukkantak rá, míg a legnagyobbra Moszultól délre. Itt több ezer ember lelte halálát. Az iraki hatóságok eddig mindössze 28 sírgödröt vizsgáltak át és 1258 ember holttestét hantolták ki.

Az ENSZ iraki missziója és a főbiztosság felszólította az iraki hatóságokat, hogy érintetlen állapotban őrizzék meg a mészárlások helyszínét, hogy az ott található bizonyítékok segítségével számon kérhessék a felelősöket, és választ adhassanak az eltűntek hozzátartozóinak.

Az Iszlám Állam 2014 közepétől 2017 végéig jelentős területeket birtokolt Irakban. Az iraki erők 2017 decemberében jelentették be győzelmüket a dzsihadisták fölött. Offenzívájukat az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció támogatta. A szélsőségeseket népirtással és emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolják.

Magyar Idők, MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑