Cadmus fordítás Cadmus

Török cégtől vásárolnak harci járműveket a Honvédségnek 3,5 milliárdért

2019. 10. 22.

Páncélozott harci járműveket vásárol egy török gyártótól, a Nurol Makinától a magyar Honvédség. A HVG értesülése szerint azonban nem közvetlenül az állam lesz a vevő, hanem egy magyar közvetítő cégen keresztül jön létre az üzlet.

A végső fázisában járó ügylet értéke nagyjából 3,5 milliárd forint. A lap szerint egy-egy ilyen jármű ára felszereléstől függően legalább félmilliárd forint, vagyis összesen 6-7 darab érkezhet.

A lap szerint az üzletet lebonyolító, HT Division nevű cég felerészben a Duna Aszfalt tulajdonosáé, Szíjj Lászlóé, aki egyben Mészáros Lőrinc üzlettársa. Felerészben pedig azé a Suat Gökhan Karakus török üzletemberé, aki alapító ügyvezetője volt az AMX Nador House Hungary Kft.-nek, melyben 2015–2016-ban a kormányfő vejének, Tiborcz Istvánnak a cége, a BDPST is tulajdonos volt.

Karakus a mai napig tulajdonos-ügyvezetője a Dunakeszin működő Ege Tile Kft.-nek, amely az Adnan Polat-csoport burkolólapgyártó cégének a leányvállalata, de részt vett annak a vállalatcsoportnak a kialakításában is, amely napelemparkokat épít Magyarországon. Mindemellett a magyar miniszterelnökkel jó viszonyt ápoló török üzletembernek, Adnan Polatnak is dolgozik.

Euronews, HVG

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑