Török elnök: Izrael célja az iráni-amerikai nukleáris tárgyalások meghiúsítása
2025. 06. 22.
Izrael Irán elleni támadásai a legközelebbi iráni-amerikai nukleáris tárgyalások szabotálására irányulnak – figyelmeztetett Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton az Iszlám Együttműködési Szervezet isztambuli külügyminiszterén. Az államfő szerint ez is azt mutatja, hogy Izrael nem a diplomáciai eszközeivel kívánja rendezni a konfliktust.
Erdogan felszólította az Izraelre befolyással országokat, hogy ne engedjenek Izrael “mérgező” retorikájának, és inkább a párbeszédet helyezzék előtérbe a konfliktus kiszélesedésének megelőzése érdekében. arra kérte a muszlim országokat, hogy nemzetközi jogi eszközökkel és ENSZ-határozatok alapján fokozzák a nyomásgyakorlást Izraelre.
Hakan Fidan török külügyminiszter a találkozón kijelentette: Izrael Irán megtámadásával a “teljes katasztrófa” szélére sodorja a térséget. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösség felelőssége fennáll a háború eszkalálódását, és arra kérte a muszlim országokat, hogy közösen álljanak ki Irán mellett Izraellel szemben.
“Nem palesztin, libanoni, szíriai, jemeni vagy iráni problémáról van szó – világos, hogy izraeli problémával állunk szemben” – fogalmazott a politikus. Hozzátette: meg kell előzni, hogy a kialakult helyzet olyan erőszakspirálá fajuljon, amely még jobban veszélyezteti a regionális és globális biztonságot.
ENSZ-főtitkár: a konfliktusra nincs katonai megoldás
Nincs katonai megoldás az iráni konfliktusra – nyilatkozott António Guterres ENSZ-főtitkár azt követően, hogy Izrael után az Egyesült Államok is légicsapásokat intézett iráni atomlétesítmények ellen.
A főtitkár szerint “az egyetlen remény a békében van”, az előrevezető út kizárólag diplomáciai lehet.
Guterres úgy vélte: a konfliktus “veszélyes kiszélesedéséről” van szó, katasztrofális következményei lehetnek a régióban.
Szombat éjjel Donald Trump amerikai elnök be, hogy az amerikai haditámadást hajtott végre Irándúsító létesítményei ellenerő, amelyet közlése szerint teljesen meg is semmisített.
Az iráni célpontok ellen már több mint egy hete támadásokat intéző Izrael kormányzata azonnal üdvözölte az amerikai csapásokat. Benjámin Netanjahu kormányfő történelmi döntésnek nevezte a washingtoni lépést, amely fordulópontot hozhat a Közel-Kelet a béke irányába.
Az ausztrál kormány szóvivője reagálásában leszögezte: határozottan, hogy Irán nukleáris és ballisztikus programja fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra. Felhívta a figyelmet arra, hogy Donald Trump is hangoztatta: ideje, hogy a béke felé mozduljanak el. Egyúttal az feszültség enyhítésére, párbeszédre és diplomáciai lépésekre szólított fel.
Winston Peters új-zélandi külügyminiszter aggasztónakte a fejleményeket, a katonai feszültség enyhítését sürgette, és leszögezte, hogy országa a diplomáciai előtérbe helyező erőket támogatja.
Közleményt adott ki a mexikói külügyminisztérium is, amely szintén arra szólította fel a konfliktusban érintett feleket, hogy a békés megoldás azonnal kezdjenek diplomáciai egyeztetéseket.
Venezuela és Kuba külügyminisztériuma közleményben agressziónak nevezte, és elítélte az iráni létesítmények elleni amerikai támadást.
kvb \ bhi \ bhi