Cadmus fordítás Cadmus

Török fiatalok éneklik az István, a királyt magyarul (VIDEÓ)

2017. 02. 09.

Nagyot robbant a közösségi médiában az a videó, melyben egy török fiatalokból álló rockbanda gyakorlatilag tökéletes magyarsággal énekli az ikonikus István, a király rockopera egyik, talán legnépszerűbb dalát.

Az együttes frontembere, Kaan  Yazıcı egy, a Türkinfo-nak adott interjújában beszélt arról, hogy valójában nincs is közük Magyarországhoz,  a videó egy eTwinning projekt keretében készült, melyben iskolájukat képviselik.

A 20 éves fiatalember az Isztambuli Tudományegyetemen tanul zenét, professzionális szinten foglalkozik azzal.

Kaan azt is elmondta, hogy nem is értették a dal szövegét (bár a musical tematikájának utánanéztek), de az internetezők hamar lefordították nekik azt törökre, így értették meg, hogy ez az ének valójában „nagy tömegek nemzeti érzéseit fogalmazza meg.”

A török zenész, mint elmondta, nagyon meglepődött azon, hogy ekkora népszerűségre tett szert a videójuk gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra.

“Egy közös múlttal rendelkező, hosszú éveket egymás mellett eltöltő nép vagyunk (. . .), testvérek vagyunk.”

„Én nagyon meglepődtem azon, hogy egy nap alatt ekkorát robbant a dal. Hihetetlen posztok olvashatók a videó alatt. Mindenki nagyon kedves és barátságos dolgokat írt. El sem tudom mondani, mennyire örülök. Amúgy is egy közös múlttal rendelkező, hosszú éveket egymás mellett eltöltő nép vagyunk (…), testvérek vagyunk. Régóta tervezem, hogy ellátogatok Magyarországra, de a videó után úgy gondolom, minél előbb meg kell tennem.” – nyilatkozta.

Kaan ezen kívül azt is sejtette, hogy attól sem riadna vissza, hogy koncertet adjon Magyarországon – nos, mi szeretettel várjuk.

És akkor most következzen a szóban forgó videó, hangerőt fel!

Orientalista.hu – Crusader

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑