Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Török puccskísérlet: Átlátható eljárást ígér a külügyminiszter

2016. 09. 07.

Tisztességes és átlátható eljárást fognak lefolytatni a hatóságok a júliusi törökországi puccskísérlet felelőseinek elszámoltatása során – jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán Strasbourgban, miután megbeszélést folytatott az Európa Tanács (ET) főtitkárával.

„Soha nem feledkeztünk meg az Európa Tanács tagjaként vállalt kötelezettségeinkről, még ezekben, a török nép számára amúgy rendkívül nehéz időkben sem. Soha nem feledkeztünk meg a jogállamiság elveinek tiszteletben tartásáról” – szögezte le sajtótájékoztatóján a tárcavezető Thorbjorn Jaglanddal folytatott egyeztetését követően.

„Mindenkit bíróság elé kell állítani, azokat is, akik megpróbálták meggyilkolni az elnököt” – tette hozzá Cavusoglu.

„Az emberi jogok európai egyezménye iránymutatásként szolgál ebben a nehéz időszakban” – fogalmazott a külügyminiszter, akinek az országát számos bírálat érte a júliusi 15-ei hatalomátvételi kísérletet követő tisztogatások miatt.

Jagland: Ankarának Strasbourggal gyűlhet meg a baja

A sajtóértekezleten az Európa Tanács főtitkára fontosnak nevezte, hogy a török hatóságok tartsák tiszteletben a jogbiztonság elvét és az ártatlanság vélelmét. Thorbjorn Jagland kedden egy interjúban azt mondta: Ankara tisztában van azzal, hogy amennyiben nem biztosítják a tisztességes eljárás feltételeit, akkor számos ügy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán fog kikötni.

A júliusi puccskísérlet során a puccsistákat nem számítva 246 ember halt meg és több mint kétezren megsebesültek. A történtek után átfogó tisztogatás kezdődött Törökországban a fegyveres erők és a rendőrség soraiban, az igazságszolgáltatás berkeiben, valamint a közigazgatásban, több tízezer embert függesztettek fel vagy bocsátottak el, és több ezer embert vettek őrizetbe.

Orientalista.hu – (Magyar Hírlap, MTI)

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑