Cadmus fordítás Cadmus

Törökország rövidesen inváziót indíthat Szíria ellen

2022. 05. 31.

Szíriában jelentős a török hadsereg jelenléte, most újabb  katonai hadműveletet indíthatnak török médiumok tudomása szerint.

Határokon átívelő katonai hadműveletet indíthat a török hadsereg Szíria északi részén – számolt be a Habertürk TV csatorna alapján a TASS. Habár az orosz sajtó ezt a saját nyelvezetének megfelelően katonai hadműveletnek nevezte, gyakorlatilag invázióról lenne szó – írta meg a Liner.hu.

Törökország ezzel párhuzamosan két ország területén lenne háborúban, ugyanis április 18-án Irak északi területei ellen indítottak inváziót. Ha megindul Szíria ellen is, akkor gyakorlatilag két országgal is háborúba kerülnek a törökök két hónap leforgása alatt.

A Habertürk információi szerint a szíriai invázióra vonatkozó előkészületek 90 százalékban megvannak, de a katonai források jelezték, hogy a katonai hadművelet először csak az Eufrátesz-folyó nyugati partjainál lévő területeken fog zajlani.

A Török Nemzetbiztonsági Tanács már napokkal ezelőtt arról beszélt, hogy új hadműveletet indítanak Szíriában, elsősorban négy régióban: Tel Rifat, Ain al-Arab, Ain Isa és Manbij régiókban. Az információk szerint körülbelül 50 ezer török katona vehet részt az invázióban.

Törökország korábban már belépett a szíriai háborúba, elsősorban a kurdok lakta területek ellen, és egy „biztonsági zónát” is létrehoztak Aazaz és Jerablus városai között, Aleppótól északra. Az Eufrátesztől keletre lévő határ menti területeket pedig teljesen irányításuk alá vonták.

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑