Cadmus fordítás Cadmus

Törökországba látogatott az iráni köztársasági elnök

2018. 12. 21.

Hassan Rouhani iráni köztársasági elnök szerda este hivatalos látogatásra érkezett Ankarába.

Rouhanit a repülőtéren Fatih Dönmez energiaügyi miniszter és illetékesek fogadták.

A Törökország – Irán Felső Szintű Együttműködés Tanácsa 5. Konferenciájára Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök és Rouhani elnöklésével december 20-án, csütörtökön kerül sor Ankarában.

Rouhani látogatása során az illetékes minisztérium képviselőinek részvételével rendezett találkozón a Törökország és Irán közötti kapcsolatok minden dimenziójáról tárgyalnak.

A tárgyalás során a kétoldalú kapcsolatok mellett térségi és globális fejleményekről is véleménycserét tartanak.

Ankarába indulása előtt Rouhani a teheráni Mehrabad repülőtéren az újságíróknak értékelte a Törökország – Irán kapcsolatokat.

„Törökország fontos számunkra, mint szomszédunk, barátunk és a térség befolyásos országa” – mondta Rouhani, aki azt is hozzátette: számos közös történelmi, kulturális és vallási jellemzőben osztoznak Törökországgal, s Irán rendkívül jónak és határozottnak ítéli meg Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök személyes kiállását az elmúlt hónapokban az Egyesült Államok Iránnal kapcsolatban bevezetett megszorításaival szemben.

TRT

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑