Cadmus fordítás Cadmus

Törökországban ismét közel kétszáz ember ellen adtak ki elfogatóparancsot

2018. 11. 17.

Újabb 188 ember, köztük 100 volt katona és 88 civil ellen adott ki elfogatóparancsot az ankarai főügyészség pénteken Törökország-szerte azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal – jelentette az NTV török hírtelevízió.

Az egykori katonák a légierő korábbi tagjai, van köztük négy hadnagy és 96 altiszt. Az érintett civilek állítólag a gülenista mozgalom légierőbe beépülő tagjainak úgynevezett “tanítómestereiként” tevékenykedtek. Közülük 13-an jelenleg is az állami szférában dolgoznak. Az ügyészség szerint a gyanúsítottak rendszeresen kommunikáltak egymással telefonon keresztül.

A pénteki rendőrségi művelet központja Ankara, de a fellépés még további 24 tartományra kiterjed. A beszámoló szerint 86 gyanúsítottat, köztük 60 egykori katonát már előállítottak a hatóságok.

A török vezetés az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát teszi felelőssé a 2016-os hatalomátvételi incidensért. A hivatalos álláspont szerint a terrorszervezetnek nyilvánított mozgalom tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami szférába, így a haderőbe is.

Süleyman Soylu török belügyminiszter csütörtöki beszámolója szerint Törökországban a puccskísérlet óta eltelt 28 hónap alatt 217 971 embert vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. Közülük 16 684-et már elítéltek, 14 758-an pedig még továbbra is előzetes letartóztatásban ülnek.

A rendszeres tisztogatások nem közvetlenül csak a katonai puccskísérlet résztvevőit sújtják, hanem a hálózat feltételezett tagjait és támogatóit is. Az Európai Unió számos vezető politikusa úgy véli, hogy a hatalomátvételi kísérletre adott török válasz túlzó, és az ország egyre inkább távolodik az európai értékektől.

Turk.info

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑