Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Törökországban május 17-ig “teljes lezárás” lépett életbe

2021. 04. 30.

Törökországban csütörtök este minden korábbinál szigorúbb, úgynevezett “teljes lezárás” lépett életbe május 17-ig annak érdekében, hogy az ország a SARS-CoV-2 koronavírus okozta járvány mutatóit jelentősen mérsékelve indulhasson neki a nyári turisztikai szezonnak.

Az intézkedéscsomag egész pontosan április 29-én este 19 órától május 17-én reggel 5 óráig van érvényben, tehát az iszlám böjti hónap, a ramadán végét követő első hétfő reggelig.

A lépésről Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn tájékoztatta a nyilvánosságot. Mint mondta, a kormányzat célja az, hogy az újonnan igazolt fertőzöttek napi számát legalább 5000 alá visszaszorítsa. A napi esetszám múlt szerdán még 62 ezer közelében járt, és bár azóta nagymértékben csökkent, továbbra is magasabb, mint a járvány második hullámának csúcsán.  Ezen a héten már 40 ezer körül ingadozott ez az érték, a csütörtöki adat 37 674 volt.

Az új rendelkezések keretében a közintézmények alkalmazottai vagy távmunkában vagy “váltó beosztásban” dolgoznak tovább. Ezen felül minden olyan munkahely felfüggeszti tevékenységét, amely nem kapcsolódik a gyártáshoz, a szállítmányozáshoz, az építőiparhoz, az élelmiszer-, valamint az egészségügyi ellátáshoz. A turistákra nem vonatkoznak a korlátozások.

Az iskolák teljes mértékben online oktatásra állnak vissza, továbbá bezárnak a bevásárlóközpontok, miként vasárnap még a szupermarket-láncok is zárva tartanak, amire eddig nem volt példa.

Május 17-ig a tartományok közti utazást is engedélyhez kötik, ami alól szállásfoglalás megléte sem jelent felmentést.
Az éttermek és a kávézók – miként a ramadán április közepi kezdete óta – továbbra is zárva lesznek, és csak elvitelre vagy házhoz szállításra vehetnek fel rendelést.

Mindez összefoglalva a gyakorlatban azt jelenti, hogy a török társadalom többsége május 17-ig hétfői és szombati napok között csak rövid bevásárlás vagy orvosi ellátás miatt hagyhatja el otthonát.

A mintegy két és fél hetes lezárás előtt sokan hagyták maguk mögött a zsúfolt nagyvárosokat, hogy vidéki szeretteikkel vagy épp a tengerparton töltsék ezt az időszakot. Tömegek lepték el a repülőtereket, a buszállomásokat, és a közutakon is megnőtt a forgalom.

Az élelmiszerüzletek szintén zsúfoltabbak voltak a megszokottnál, az emberek annak ellenére felhalmoztak, hogy az ellátási láncot nem érintik a szigorúbb járványintézkedések. Alkoholos italokból is több fogyott, miután azok árusítása a lezárás végéig tilos. A rendelkezés következtében a főként alkoholos italokat értékesítő boltoknak is be kellet zárniuk.

Mindeközben a török egészségügyi minisztérium csütörtök esti adatai szerint a halottak napi száma továbbra is rekordközeli, valamelyest ugyan ereszkedik. A múlt szerdai 362-es csúcshoz képest még most csütörtökön is 39-en vesztették életüket a fertőzés következtében. Az előző napokban is hasonlóan magasan alakult ez az érték, hétfőn ugyanis 353, kedden 346, szerdán pedig 341 beteg halt bele a szövődményekbe.

Ráadásul a mostani lezárást megelőző napon jelentette be Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter, hogy Törökországban először, Isztambulban öt ember szervezetében kimutatták a koronavírus indiai variánsát. Az érintetteket elkülönítették és megfigyelés alatt tartják – közölte a tárcavezető.

A kis-ázsiai országban jelenleg a Sinovac, valamint a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájával végzik a lakosság immunizálását. A kétdózisú oltóanyagok első adagját eddig 13 millió 647 ezer, míg a másodikat 8 millió 923 ezer embernek adták be a 83,6 millió lakosból.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑