Cadmus fordítás Cadmus

További két amerikai századot küldtek Irakba

2017. 03. 28.

Az Egyesült Államok további két századnyi katonát küld Irakba, akiknek feladata a Moszul felszabadításáért küzdő kormányerők támogatása lesz az Iszlám Állam terrorszervezettel szemben – jelentette hétfőn az ABC News televízió az amerikai védelmi minisztérium tisztségviselőire hivatkozva.

A televízió szerint a két század összesen 200-300 fős kontingenst jelent.
Joseph Scrocca ezredes, az Inherent Resolve fedőnevű, amerikaiak vezette művelet szóvivője elmondta: az átmenetileg átvezényelt erők „tanácsadó és támogató” feladatokat fognak ellátni az iraki haderő mellett.
Sajtóértesülések szerint a Pentagon az elmúlt hetekben mintegy 1000 fős katonai kontingens átirányítását fontolgatta Irakba.

A nap folyamán a taktikát váltó iraki hadsereg ismét a Moszul nyugati részében található óváros elfoglalásával próbálkozott, miután több mint két héten át a lakosság soraiban nagy véráldozattal járó, de mindössze kisebb sikereket ért el a dzsihadisták ellen.

A rendőrség és egy gyorsreagálású alakulat egységei az óváros délnyugati csücske felől nyomulnak előre – közölte Raid Sakír Dzsaudat altábornagy. A hadművelet egyik célja az an-Núri mecset közelében lévő Faruk-utca elfoglalása. Mindemellett a támadások az óváros körülzárását célozzák, hogy ezzel elvágják az iszlamisták utánpótlási, illetve menekülési útvonalait. Az illetékes úgy fogalmazott, hogy ezzel „szorosabbra húzzák a hurkot” a dzsihadisták körül.

A Reuters hírügynökség tudósítói emellett harci helikopterekről számoltak be, amelyek csapásokat mértek az iszlamisták állásaira a városban.

Értesülések szerint mintegy 400 ezer ember rekedt Moszul óvárosában, őket a dzsihadisták állítólag élő pajzsként használják. A kormányerők ezért csak lassan tudnak haladni.

John Richardson dandártábornok, a Washington vezette terrorellenes koalíció egyik parancsnoka pénteken a Reuters hírügynökségnek elmondta: az iraki hadsereg azt fontolgatja, hogy inkább elszigeteli az óvárost, mint hogy harcok árán elfoglalja azt.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑