Tunéziában kilenc rendőrt öltek meg egy rajtaütésen

Tunéziában a biztonsági erők kilenc tagját megölték vasárnap egy rajtaütésben az ország északnyugati részében, közel az algériai határhoz – jelentette a TAP tunéziai hírügynökség.

Dzsendúba város térségében támadtak fegyveresek egy éppen járőröző rendőri alakulatra. Először kézigránátot hajítottak a konvoj első járművére, majd tüzet nyitottak a rendőrökre.

Tunézia vidéki térségeiben időnként előfordul, hogy militánsok támadásokat hajtanak végre a biztonsági erők ellen, de 2015 óta ez volt az első alkalom, hogy ilyen sok embert megöltek.

Az arab tavasz által érintett országok közül a Nyugat Tunéziát tartja a demokratikus átalakulás legsikeresebb példájának. Ugyanakkor a tunéziai-algériai határ mentén elszórva még vannak aktív militáns csoportok.

2015-ben iszlamista szélsőségesek három nagyobb támadást hajtottak végre, kettőt ezek közül turisták ellen egy tuniszi múzeumnál, majd egy szúszai strandon. A harmadik támadás célpontjai az elnök testőrei voltak a fővárosban. Mindhárom merénylet elkövetését az Iszlám Állam vállalta.

Az idegenforgalom – a teljes összeomlás után – azóta újra fellendült. A kormány azonban továbbra is fenntartja a szükségállapotot, hogy felszámolhassa a militáns hálózatokat.

MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑