Cadmus fordítás Cadmus

Tüntetőket vettek őrizetbe a török hatóságok a keddi isztambuli demonstráció után

2025. 07. 02.

A török hatóságok kedden este 42 embert vettek őrizetbe az isztambuli városháza előtti tüntetést követően – közölte szerdán az X közösségi médián a török belügyminiszter.

A több ezres tömeg Isztambul márciusban letartóztatott polgármestere, Ekrem Imamoglu elmozdítása miatt demonstrált a városháza előtt a többi között a “fasizmus ellen, vállt vállnak vetve” és az “Imamoglu elnök” jelszavakat skandálva.

A tüntetőket azzal vádolják, hogy megsértették Recep Tayyip Erdogan török elnököt és ellenálltak a hatósági intézkedésnek – fűzte hozzá Ali Yerlikaya belügyminiszter a bejegyzésében.

A média a tüntetésen a rendőrökkel történt összecsapásokról, és arról is beszámolt, hogy a rendőrség könnygázt vetett be a megmozduláson résztvevők ellen.

Az ellenzéki Köztársasági Néppárthoz (CHP) tartozó Imamoglut március 23-án távolították el hivatalából, és vették őrizetbe korrupció és terrorszervezet támogatásának gyanújával.

Ezt követően több hullámban pártjának számos tagját szintén letartóztatták.

A keddi tüntetés egybeesett a CHP-t érintő másik rendőrségi akcióval: kedd reggel több mint száz embert Izmirben is letartóztattak egy korrupciós ügyekben indult nyomozással kapcsolatban.

A legutóbbi helyhatósági választásokon, 2024 tavaszán a CHP komoly sikereket ért el, és meg tudta tartani az ország három legnagyobb városát, Isztambult, Ankarát és Izmirt.

A CHP röviddel a letartóztatása után Imamoglut nevezte ki a párt jelöltjévé a 2028-as elnökválasztásra.

pag \ kkz \ kkz

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑